AktuálisPablo végre hazatért Veszprémbe A veszprémiek legnagyobb örömére hazahozták Pablót. A szélesszájú orrszarvúbika annak idején fajmentési program keretében érkezett Veszprémbe.
CelebSzakított és elköltözött Debreczeni Zita Debreczeni Zita (33) és kedvese, Kristóf két év boldogság után döntött úgy, hogy külön utakon folytatják.
SportNatasa már jövőre összeülne Katival - interjú Dusev-Janics Natasa családjával Mexikóban kezdte el a felkészülést a következő idényre. Az olimpiai bajnok kajakos gerincműtétjét követően kezd magára találni.
AktuálisVégre: kitakarították a galambdúclakást Lett foganatja a Bors és a Délmagyarország című napilap cikkének: a szomszédok örömére végre kitakarították azt a hódmezővásárhelyi, 9. emeleti elhagyott lakást, amiben galambok ütöttek tanyát.
CelebBródy: az LGT közel állt a világhírnévhez Miért nem robbantak be együtteseink, énekeseink a rendszerváltás előtt a nyugati zenei világba? Pedig tele voltunk tehetségekkel, akik jó ajánlatokat kaptak a vasfüggönyön túlról!
AktuálisMindenre képesek a szavazatokért a politikusok Horváth Csaba szegfű, Falus Ferenc pedig óriásplakátok nélkül kampányol, de nem ők az egyetlen polgármester-jelöltek, akik furcsa módon készülnek az októberi önkormányzati választásokra.
VéleményVélemény: Vizuális méreg Hogy szavazatokért mindenre készek a politikusok, azt eddig is tudtuk. Hogy meddig képesek elmenni, arról viszont csak sejtéseink lehettek.
SportDárdai: első a család, második a foci Dárdai Pál, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya örül, hogy a közvélemény, az újságírók mellette állnak. Bevallotta, a családja egy kissé megsínyli, hogy elvállalta a feladatot.
AktuálisKislánya üzent a túlvilágról Renátának Egy elhunytakat érzékelő médium, Diamond által üzent édesanyjának a kétévesen elhalálozott Gloria Hanna. Legalábbis így gondolja a váci Horváth Renáta.