AktuálisInnen ered D. Tóth Kriszta művészneve D. Tóth Krisztának megjelent első nagy regénye. Anyákról, hetvenes-nyolcvanas évek hangulatáról, a könyvírás rejtelmeiről beszélgetünk.
AktuálisRokonára gerjedt a perverz részeg Tíz éves kislány melleire bukott a bátaszéki nagybácsi. A férfi ellen vádat emeltek.
CelebSminkelni tanul Schobert Lara Sminkelni, öltözködni tanítja kislányát Rubint Réka. A családfő örül, hogy Lara nem az igénytelenséget lesi el édesanyjától, hanem azt, hogyan legyen felnőttkorában jó nő.
CelebKembe Sorel halmozza az állásokat Harmadállást vállalt Kembe Sorel: bemelegítő emberként próbálja majd hangulatba hozni a Nagyszínpad előtti közönséget a Szigeten. Nem érti, mért kérték fel, de elvállalta, mert helye van minden forintnak.
AktuálisSzabó Zsófi párjával és annak lányaival nyaral Egy hete vállalták fel kapcsolatukat, tegnap este első közös nyaralásukra utaztak el. Szabó Zsófi és Nagy Tamás azonban nem kettesben indultak: vitték a Jóban Rosszban producerének lányait is Ciprusra.
AktuálisRita: hazahozom a lányomat Kislánya, Alexandra fényképével indult útnak Londonba Horváth Rita. Az asszony tegnap délután repült ki a család barátjával, az őt segítő Németh Attilával. Feltett szándéka, hogy emléket állít a brit fővárosban meggyilkolt gyermekének.
AktuálisDurva: hatéves kislányt molesztált a tinédzser Letartóztattak egy 19 éves fiút, aki egy ház előtti játszótérről a lakásába csalt egy kislányt, és ott fajtalankodott vele. A srác szerint a gyerek ötlete volt...
AktuálisNapi ostoba: játékgépbe szorult a gyerek A kínai kislány megelégelte, hogy képtelen egy automatából műkarral kihalászni a neki tetsző játékot, így bemászott a szerkezetbe. Kifelé már ő se jött könnyen.
Aktuális12 éves kislányt erőszakolt meg két férfi A londoni rendőrség hajtóvadászatot indított két férfi ellen, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 12 éves kislányt. A tettesek 17 és 19 év közöttiek, és pontos személyleírást is adtak róluk.