AktuálisHaldokló apjával küzd az anyját már elvesztő 4 éves Roxanne Allen még csak 4 éves, de már édesanyjától tavaly novemberben örökre el kellett búcsúznia. Mint kiderült, ezzel nem értek véget a megpróbáltatásai: édesapja vérráktól szenved, és már biztos, hogy nem tudja legyőzni a gyilkos kórt.
AktuálisBrutálisan megerőszakolták a kislányt A tinifiú órákon át nézett durva pornóoldalakat az interneten, majd társával együtt rátámadt 14 éves osztálytársukra.
AktuálisBorzalmas halált halt a jégbe fagyott kislány Egyedül játszott a hó borította játszótéren a nyolcéves kislány, akire csak órákkal később, holtan bukkantak rá egy hóból épült állat belsejében, ahol csapdába esett.
AktuálisDöbbenet: három anyja van a kislánynak Ritka genetikai betegsége miatt nem lehetett saját gyereke egy brit nőnek. Katy Slade és férje mégsem mondott le a családalapításról.
AktuálisFacebookon ismerte meg gyilkosát a kislány A szociopata, agresszív fiú négy különböző profilt is létrehozott, hogy átverje és megközelítse kiszemelt áldozatát. Majd egyik randijukon halálra szúrkálta.
CelebIsztambulban elveszett az RTL klub sztárja Gyerekként kezdett modellkedni az Éjjel-nappal Budapest színésznője, kamaszként pedig körbeutazta a világot. A Zsófit alakító Kovács Dórinak most is királynői élete van, az egyik stábtag külön neki szervírozza a kedvenc teáját.
AktuálisKis híján kivégezték a 13 éves B. Benitát Hajszálon múlt a 13 éves B. Benita élete, aki tavaly április 17-én elkísérte édesapját az Anger réti lőtérre. Azért maradhatott életben, mert a haláltrió tagjai nem vették észre a furgonban várakozó tinit.
Celeb Gesztesi örül, ha beszól neki Liptai Liptai Claudia vitriolos megjegyzésein egyáltalán nem sértődik meg Gesztesi Károly. Sőt örül neki, mert tapasztalata szerint volt felesége akkor viselkedik így, ha lelkileg kiegyensúlyozott.
AktuálisTragédia: váratlanul zuhant a halálba a kislány A tinédzser egy olasz sípályán zuhant ki a felvonóból, és sziklákra esett. Súlyos sérüléseibe már a kórházba szállítás közben belehalt.
AktuálisBrutális reakciót vált ki a magamutogató torz kislány A hatéves Rose Williams egy csomó dologban olyan, mint kortársai, szeret játszani, táncolni és énekelni, és erről szülei számos videót készítettek. Ám a ritka genetikai betegségben szenvedő kislány produkciói sokkolják az internetezőket.