Celeb51 évesen meghalt James Gandolfini Tinédzser fiával volt Olaszországban nyaralni a Maffiózók - The Sopranos sztárja, amikor az elsődleges hírek szerint szívinfarktust kapott, és már nem sikerült megmenteni az életét. A színész alig 51 éves volt.
AktuálisDurva: vidáman strandoltak a hulla mellett Láthatóan cseppet sem zavarta az olasz tengerparton strandolókat, hogy pár méterre tőlük egy letakart holttest fekszik. A nyaralók vidáman pancsoltak és napoztak a halott mellett.
CelebDundika: örökké velem lesz Majka Úgy érzik, papír nélkül is elég szoros a kötelék köztük. Most úgy állnak, hogy akár az is előfordulhat előbb lesz a fiuknak testvére, mint ők összeházasodnak.
CelebVaskos nő lett Szabó Zsófiból Szabó Zsófi az év elején jelentette be, hogy májusig tíz kilótól akar megszabadulni. A képeket látva ez nemhogy nem sikerült a színésznőnek, de a tíz kiló inkább plusz izomtömegben jelentkezik nála.
AktuálisGyomrába csapolták az agyvizét, túlélte Sikeres operációt hajtottak végre egy 8 hónapos brit vízfejű kisfiún. Az úttörő operáció reményt jelent egy ugyanebben a betegségben szenvedő indiai kislánynak, Roonának.
CelebSorelék afrikai családmodellt szeretnének A gyermek vérében van az apa tisztelete – ez az alapja az afrikai családmodellnek, s eszerint neveli majd hamarosan születendő gyermekét a kongói származású Kembe Sorel és párja, Kondákor Zsófi.
CelebSoha többé nem akar teherbe esni Kardashian Még csak egy napja hozta világra kislányát a celebnő, de azt már lehet tudni, gyűlölte a terhességet. Állítása szerint olyan fájdalmai voltak hónapokon keresztül, amelyhez hasonlót nem hajlandó még egyszer elviselni.
AktuálisEzért őrjöng minden nyaraló Minden második nyaraló otthon felejt valami fontos, nélkülözhetetlen dolgot. Azután vagyonokat költ, hogy megvásárolja, amit egyszer már megvett: napolajat, mobiltöltőt, fürdőruhát.
CelebKisajátítja a kislánya Jakupcseket Ahhoz már nagy Jakupcsek Gabriella kislánya, hogy délután aludjon, de ahhoz kicsi, hogy elfoglalja magát, amíg a mama dolgozik. A műsorvezetőnek nem lesz egyszerű a balatoni nyara a kis Emma mellett.
AktuálisSzexmunkával gyűjt fogyiműtétre a bálnatestű nő Cirkuszi látványosságnak érzi magát az a majdnem 230 kilós nő, aki mégis internetes fétisoldalakon mutogatja a testét. Így szeretné ugyanis öszegyűjteni a pénzt a fogyókúrás műtétjére.