AktuálisBosszúból telekakálta a Mekit egy póni Az egyik whitefieldi Meki McDrive-jába egy nő a lányával, egy lóval és egy pónival érkezett. A személyzet nem szolgálta ki őket, ezért bevitték a pónit az étterembe, ami bent megszabadult a székletétől.
AktuálisÖngyilkos akart lenni a megerőszakolt gamási kislány Egy éven keresztül verte és erőszakolta 12 éves nevelt kislányát egy 33 éves gamási férfi. A lány öngyilkosságot kísérelt meg, mert már nem bírta a brutalitást. A férfi ellen vádat emeltek.
AktuálisAutóban felejtette babáját, meghalt Még csak 11 volt hónapos Gabriella Gi-Ny Luong, amikor a kínok kínját kellett átélnie. Gyakorlatilag élve megfőtt az autóban, ugyanis édesanyja ottfelejtette a napon álló járműben.
CelebSomló Tamás lánya jól muzsikál A zene és az olvasás foglalja le Somló Tamás tizenkét éves kislányát, Lilit. A zenész boldog, hogy ikerfiai után legkisebb gyermeke is érdeklődni kezdett a muzsika iránt.
SportKótai Mihály: az életemért futok Egykori világbajnok is rajtol az augusztus 10-i, zánkai hét kilométeres különleges erőpróbán. Az egykori profi öklöző, Kótai Mihály már erősen fogyaszt a próbatételre.
CelebHazamenekült és perel Nkuya Sonia Végre! Bár egy hétig tartott, mégis sikerült hazakeverednie Nkuya Soniának, aki viharos kapcsolatából menekült el Londonból. Ügyvédhez fordul gyermeke elhelyezése ügyében.
Aktuális A rendőrök is hiszik: Madeleine él A portugálok lezárták a nyomozást, a britek most újrakezdik. Egy harminchét főből álló, csak a Madeleine-ügy kivizsgálására alakult nyomozócsoport kezd dolgozni.
CelebÉljen: nagypapa lett Charlie Sheen Talán megváltoztatja a botrányhôst az unoka, de koránt sem biztos. A nagypapa nagyon örült az új titulusának.
CelebKatalin vélhetően szívatja a briteket és a sajtót Katalin hercegnő a hírek szerint nem abban a kórházban szüli meg a brit trónörököst, amely előtt már egy hete riporterek hada rostokol.