AktuálisAbonyi gyerekgyilkosság: lánya lelövése után férjhez ment Renáta Önző és aljas módon kívánta pokollá tenni felesége hátralévő életét a féltékeny H. T. Mihály, aki bosszúból agyonlőtte kislányát. A borzalom után viszont a volt nej képes volt az újrakezdésre.
VéleményVélemény: Együttérzés Nem hibáztatok senkit, aki azt mondja, hogy ez a világ sötét és reménytelen, hogy kiveszőben a szolidaritás, a tisztelet, hogy az embereket az önzés, a törtetés, na meg persze a pénzsóvárság hajtja, és a túlélés farkastörvényei minden...
AktuálisMegmentették a kis Lillát a járókelők Vajon teljesen kiveszett az emberekből az együttérzés? – erre volt kíváncsi a Bors. Egy tízéves kislány, Lilla volt ebben segítségünkre, aki vállalta, hogy a budapesti Kálvin téren a hűvös időben, kabát nélkül leüljön egy padra....
Aktuális9 jel, ami arra utal, hogy gyereke reinkarnálódott Ismét nagyon veszélyes vizekre evezett az ezotéria. Egy amerikai tévétársaság producere álltja, pontosan tudja, mik azok a jelek, melyek arra utalnak, hogy bizonyos gyerekeknek volt előző életük. Az asszony kilenc pontban foglalta össze, mire...
AktuálisÚjpesten bújtatták az eltűnt 14 éves kislányt Megtalálták Laurát, azt a 14 éves győri kislányt, aki vasárnap tűnt el otthonról. A gyerekre végül Budapesten bukkantak rá.
AktuálisÁgnes magához vehette Xixit A dunakeszi anyuka szerint a kislány az első perctől kezdve otthon érezte magát nála.
AktuálisÚjra vigyázni akar lányára a gyilkos apa Tavaly meg akarta ölni 4 hónapos kislányát egy ausztrál apa, most pedig azért fordult a bírósághoz, hogy ismét láthassa. Visszautasították.
Test és lélekKiderül az igazság a szellemekről Az emberek az idők kezdete óta hisznek a kísértetek vagy a holtak szellemeinek létezésében. A kísértetjárta helyek alapja főleg a folklór, de ma is sok úgynevezett szellemvadász próbálja gyakran bonyolult berendezésekkel felszerelkezve...
AktuálisFogdosta magát és verte feleségét unokája előtt a nagypapa Össze-vissza verte magatehetetlen, Alzheimer-kóros feleségét saját kilencéves kisunokája előtt egy 68 éves tatai nagypapa. A férfi még perverz dolgokat is tett a kiskorú előtt. Vádat emeltek ellene.