"Itt valami nem kerek!" - kezdte a Borsnak Kaszás Nikolett egyik közeli barátnője. Ahogyan azt lapunk megírta, a 27 éves fiatal nő még szeptember 7-én tűnt el, majd hetekkel később egy nagyszabású eltűntkeresés során, előkerült a holtteste, Pilisszentlászló közelében, az erdőből. A rendőrség szinte azonnal kizárta az idegenkezűséget, jelenleg is közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet. Mindez jelentheti azt is, hogy öngyilkosság történt, ám ezt a barát szerint a család nem akarja elhinni.
Ahogyan arról korábban a Bors beszámolt, Kaszás Nikolett az eltűnése napján túrázni indult a budapesti albérletéből, a Pilisbe. Miután teljesítette a túrát, még írt a barátjának, hogy az jól sikerült és indul haza. Ám, haza már nem ért. Hetekkel később nagyszabású keresést szerveztek, amelyen 500 önkéntes vett részt, akik élőláncban keresték a fiatal nőt. Végül egy kutyás eltűntkereső találta meg Kaszás Nikolett holttestét. Információink szerint, a lány teste mellett a személyes tárgyai mellett ,egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett.
A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén
– mesélte a barátnő. "Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie."
A barátnő szerint, a család nem hiszi el, hogy Niki öngyilkos lett.
Mindenki értetlenül áll a halála előtt
– folytatta. "Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy… Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna" – zárta a szavait.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.