Olyat találtak egy kocsi csomagtartójában Budapesten, hogy a sofőrt a rendőrök vitték el

rendőrségi akció
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 31. 11:05
Újabb három kábítószerkereskedő kezén csattant a bilincs Budapesten.

2,4 kilogramm marihuánát, összesen több mint egymillió forintot, a kábítószer csomagolásához használt gépeket és mobiltelefonokat foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztály nyomozói.

eltűnt apuka
Újabb három kábítószerkereskedő kezén csattant a bilincs Budapesten
Fotó: Gé / MW

A Telefontanúra érkezett bejelentés után, július 21-én a XVI. kerületben fogták el a 34 éves N. Mihályt, kocsijának csomagtartójában két zsák, több mint tizenkétmillió forint feketepiaci értékű marihuánával. Csattant a bilincs két reménybeli vásárlója, a 35 éves L. Roland és a 36 éves G. Béla csuklóján is. A három férfit kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve annak előkészülete megalapozott gyanújával hallgatták ki és vették őrizetbe.

A budapesti nyomozók ezzel mintegy két és fél ezer adag kábítószert vontak ki a forgalomból.

Aki kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tehet bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.