Egyben tépte le és sodorta el a vihar hétfő délután egy gyáli család házának a tetejét - értesült a Bors. Baloghné Imre Ágota éppen az édesanyját vitte orvoshoz, amikor kiderült, hogy tragédia történt. A leszakadt tető miatt a házuk, több mint egy órán keresztül ázott. Segítségre van szükségük a helyreállításhoz.
Egyik pillanatról a másikra történt meg a baj
– kezdte lapunknak Ágota. "Délután fél három körül volt, amikor édesanyámmal autóba szálltunk, indultunk az orvoshoz. Isteni szerencse, hogy öt perccel hamarabb indultunk el, mert a következő pillanatban eldőlt egy villanyoszlop oda, ahol parkoltam."
Ágota elmondása szerint, néhány másodperc múlva már telefonált is az édesapja.
Azzal hívott fel a nyugdíjas korú édesapám, hogy nagyon nagy a baj, levitte a vihar a tetőnket és több villanyoszlop is kidőlt
– mesélte. "Olyan jégeső csapott le ránk, hogy az ropogott a kocsi alatt. Ráadásul az ablakon lévő redőnyöket is kilyukasztotta, mintha géppisztolytól lőttek volna… A falba is bele álltak. Én még életemben nem láttam ilyet."
Ágota félreállt és azonnal hívta a 112-es segélyhívót. Közölték vele, hogy telefonáljon akkor vissza, ha hazaért és ő is meggyőződött a kárról.
"Konkrétan a szomszédon landolt az egész tetőnk. Nem is mertünk az áram miatt közel menni, de végül kiderült, hogy lecsapta az áramot. A szomszédok sorra jöttek ki, hogy mi történt. A katasztrófavédelem kijött, de azt mondták, hogy addig míg az elmű nem jön ki, addig ők nem nyúlhatnak semmihez. Egy órán keresztül ömlött be a víz a házba. Egy ismerős medencefóliát hozott, azzal sikerült nekik lezárni a tátongó lyukat. Rettenetes látvány, ráadásul hatalmas a kárunk, mert gerendástól szakította fel a szél a tetőt. Mindenki arra kérünk, ha tud segítsen, hogy ismét használható legyen az otthonunk!" - zárta.
A családnak itt lehet segíteni:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.