Mint arról lapunk beszámolt, egész Cigándot megrázta az a szörnyű tragédia, ami egy mosolygós, mindenki által kedvelt diák életét követelte. Mint megírtuk, a 10. osztályos Dominik a Tisza partjára szaladt le a vakáció korai napjaiban egy kis fürdőzésre, ahol vélhetően egy örvény magával ragadta. A fiú életét már nem tudták megmenteni: Dominik tragikus módon a Tiszába fulladt.
A fiatalt tucatnyian gyászolják, a történtek azonban nem csak a családot, a barátokat és az ismerősöket sokkolták, de Cigánd településének polgármesterét is. Oláh Krisztián megrendülten írt Dominik haláláról.
- A Tiszának nincs “rakoncája” - mondta ezerszer Dédimamám …. Sokáig ezt a szót nem is értettem gyerekként, de hamar megtanultam mit jelent - írta posztjában a férfi. Mint mondta, napokig gondolkozott azon, mit is lehet egy ilyen tragédia esetén mondani, ugyanis pontosan tudja: a család fájdalmát semmivel sem lehet enyhíteni.
Együttérzés, megrendülés, búcsú, tragédia, egy újabb gyermek értelmetlen halála, ezek a gondolatok kavarogtak bennem folyamatosan. Kerestem, kerestük az okát, az értelmét, a megmagyarázhatatlant. Édesapaként el sem tudom képzelni, hogyan lehet egy ilyen eseményt feldolgozni. Az ember szíve megszakad…
- fűzte hozzá szomorúan a település vezetője. Ő maga is tiszteletét tette a tragikus sorsú fiatal temetésén hétvégén, az ott átélt érzelmek pedig még jobban megindították.
- De ma, a temetésen, amikor láttam a fiatalokat, az ismerősöket, a barátokat és a családot összetört szívvel zokogva sírni a fehér koporsó mellett, hirtelen eszembe jutott valami, ami úgy érzem, talán egy kicsi vigaszt nyújthat mindannyiunknak és Dominik által tudnánk üzenni mindazoknak, akiknek nincs tapasztalatuk a Tiszával! - szögezte le. A polgármester szívszorító búcsúztatót és egyben fájdalmas emlékeztetőt szervez Dominik - és a Tisza többi áldozatának emlékére.
De, mire is gondolok? Arra, hogy a jövő héten pénteken (július 11.) este 18.00-kor lemennénk közösen a Tisza partra és ott mindenki egy saját maga által készített papírhajót helyezne a vízre Dominik és azon áldozatok emlékére, akiket elvett tőlünk ez a folyó
- magyarázta. Mint mondta, ez egyben figyelemfelhívás arra is, hogy mindenki óvakodjon a vad sodrású Tisza bizonyos szakaszaitól.
- Lehetne ez akár minden évben, egy olyan közös megemlékezés szeretteinkre, ami egyben figyelemfelhívásként is szolgálhatna abban a tekintetben, hogy a folyó sodrása, a hirtelen mélyülő szakaszok és a rejtett akadályok komoly veszélyt jelentenek még azok számára is, akik jól tudnak úszni. Talán így tudnánk értelmet adni Dominik szörnyű és igazságtalan halálának és abban reménykedem, hogy ez többet jelenthet majd minden tiltó szónál és sok embert megmenthetnénk az ilyen szörnyű tragédiától - hangsúlyozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.