Szirti sas a tiszacsegéi kastélyában látta vendégül a Tények kameráit. A sámán a pincétől a padlásig bemutatta az otthonát. A kastélyban azonban nemcsak a stáb tagjai vendégeskednek, szellemekkel és denevérekkel él együtt a magyar sámán.
Kínzópad és denevérek lakják az épület pincéjét. Az alapzat alatt pedig ennél is kíséretesebb dologra bukkanhatunk, régi sírhelyekre épült a kastély. A temetődomb tetején álló háromemeletes épület sok eredeti elemét megőrizte. A falu két órányi távolságra van Budapesttől, de egy teljesen másik korba repíti a látogatókat.
A belső teret állati csontok és koponyamotívumok díszítik. A sámán saját kezűleg trónt is készített egy szürkemarha koponyából. A sámán nem élt mindig így, lassan tanulta ki a mesterséget és évek alatt esett át a spirituális átváltozáson.
A kastélyban élő szellemek többször megmutatták magukat. Egyszer nem engedték a sámánnak, hogy begyújtsa a kályhát. Máskor pedig a férfi egyik barátjának gyerekével vették fel a kapcsolatot.
A kislány beszélgetett fönn az egyik szobában valakivel. Mi először azt hittük, csak úgy magával. Hazafelé mesélte el az édesanyjának, hogy egy barna hajú lánnyal beszélgetett és játszott.
A sámán az ősök szellemétől kér segítséget és útmutatást. Nagyon összehangolódott a spirituális világgal, egyik legkedvesebb emléke, amikor szeretett lámája elpusztult, az állat még egyszer üzent gazdájának és egy láma alakú felhő képében utoljára megjelent - írja a Tények.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.