Teljesen felbolydult a Heves vármegyei Füzesabony a kedden (július 8-án) történt tragédia miatt. Ahogyan az ismeretes, egy fiatal nő a helyi vasútállomáson szülte meg ikergyermekeit, ám közülük az egyik maradt csak életben. A vajúdó asszonynak a vasúton dolgozó takarítónő segített. Eszter próbálta újraéleszteni a kicsit, de sajnos már nem lehetett rajta segiteni. A füzesabonyi ikrek édesanyja és életben maradt kislánya jelenleg kórházban vannak.
A drámai esemény a füzesabonyi vasútállomás mosdójában zajlott le.
Borzalmas volt, ami történt
- mesélte a helyszínen lapunknak Éva, aki szintén a vasúton dolgozik.
Eszter az eset után sokkot kapott. Azt mondta a lányának, hogy saját magát hibáztatja, mert nem tudta újraéleszteni a kisbabát... Az elmondása szerint az történt, hogy az anyuka épp orvosi vizsgálatra ment volna egy kísérőjével, de az anyuka rosszul lett. Elment a vasút mosdójába. Ezután a kísérője rohant szólni, hogy nagyon nagy a baj, megindult a szülés
- meséli a nő.
Ez volt az a pillanat, amikor a takarítóként dolgozó Eszter gondolkodás nélkül berohant segíteni az asszonynak.
Berohant a mosdóba, majd bekiabált neki a fülkébe, hogy mi a baj? Mire a válasz az volt, hogy :"Megszülök!". Ekkor Eszter be akart menni hozzá, hogy segítsen. A nő kinyitotta neki az ajtót, ő pedig kérdezte, hogy hol a gyerek. A nő a vécékagyló felé mutatott, hogy ott van, benne...
- teszi hozzá.
Eszter azonnal kikapta a vízből a kislányt, aki akkor már nem mozdult. Azonnal megkezdte az újraélesztését, miközben az egyik kollégája hívta a mentőket.
Miközben Eszter újraéleszteni próbálta a babát, addig megszületett a második kislány is, ő életben volt. Hamar megérkeztek a mentők, két mentőautóval és egy helikopterrel. Az édesanyát hordágyon tolták ki és rakták az autóba, míg a kisbabához inkubátort toltak be a vasútállomásra, majd helikopterrel vitték kórházba. Szörnyű volt, mert a mentős hölgy végül a halott gyermeket a karjaiban hozta ki, egy fekete zsákban. Mindeközben Eszter kísérte őket. Ő végig zokogott, teljesen összeomlott
- fejezte be beszámolóját.
Búzás Dorina a családjával várt a vonatra.
"Ez rettenetes! Biztosan koraszülöttek voltak a kicsik és váratlanul jött a szülés. Nekem is több gyermekem van, az egyikük otthon született. Úgy hallottam, hogy az anyuka Budapestről jött és orvoshoz szeretett volna menni, a kísérőjének pedig azt mondta, hogy mosdóba kell mennie, aztán gyerekszülés lett belőle" - mondta az anyuka, aki a legjobbakat kívánja a kismamának és az életben maradt picinek.
Végül lapunknak telefonon keresztül sikerült elérnie Esztert, aki még szerdán is sokkos állapotban volt.
Nem akarok beszélni az esetről, szörnyű volt. Az anyuka és a kislány jól vannak, és ez a lényeg
- mondta el lapunknak a takarítónő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.