„Most már csak a testem és a rák harcán múlik minden” – munkahelyén lett rosszul a 37 éves nő, azóta pokol az élete

rák
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 13. 12:00
Egy egyszerű mellkasi fájdalommal kezdődött az a betegség, amely teljesen felforgatta egy fiatal nő életét. Eleinte azt hitte csak a stressz okozza furcsa tünetét, de hamar rádöbbent, hogy nagyobb a gond mint azt ő gondolta.

Amikor Bianca Ricks 2022-ben hazafelé vezetett a munkából éles mellkasi fájdalmakkal, nem is sejtette, hogy ez egy olyan rémálom kezdete lesz, amely örökre megváltoztatja az életét. Akkoriban 37 éves volt, és épp egy merész döntéssel költözött Brisbaneből Toowoombába, hogy egy vendéglátóipari vezetői pozíciót vállaljon el.

Egy váratlan diagnózis teljesen felforgatta a fiatal nő életét.
Egy váratlan diagnózis teljesen felforgatta a fiatal nő életét (Képünk illusztráció) Fotó: Unsplash

Bianca számára ez volt az álommunka, miközben teljesen belevetette magát az új város nyújtotta lehetőségekbe. Azonban egy munkanap közepén elviselhetetlen fájdalmat érzett a mellkasában. Eleinte stresszre és hónapok óta tartó folyamatos hajtás okozta szorongásra gyanakodott, de ahogy a fájdalom fokozódott a legrosszabbtól kezdett tartani.

Elindultam, és azt gondoltam, hogy valami nagyon nincs rendben. Be kell mennem a sürgősségire. Azt hittem, szívrohamom vagy stroke-om van

- emlékezett vissza Bianca.

Az orvosok először epekövekre gyanakodtak, mivel a mája megnagyobbodott volt, de az ezután következő vizsgálatok valami sokkal komolyabbat tártak fel.

Eddig a pontig Bianca nem tapasztalt semmilyen tünetet, a mindennapjai teljesen normálisan teltek.

Most már nyilvánvalóak azok a jelek, de akkor nem vettem észre semmit. Mivel váltott műszakban dolgoztam, rendszertelenül ettem a vendéglátás miatt… nem tűnt fel semmi különös.

Mindössze 12 órával később Bianca egy onkológushoz került, ahol egy rutinszerű PET-vizsgálat felfedte a diagnózist, amely fenekestül felforgatta az életét, negyedik stádiumú vastagbélrák, ami már a májára is átterjedt.

A sokkoló hír ellenére nem omlott össze, hanem pozitívan és elszántan kezdett el küzdeni azért, hogy minél előbb visszanyerje az életét.

Tudtam, hogy ez nem jó hír, de a legtöbb dolog nem volt az én irányításom alatt. A gondolatom az volt: "Oké, mi a terv? Mit csinálunk? Mik a következő lépések?"

Bianca a kórházban maradt további vizsgálatokra, folyékony diétára állították, és megkezdte a sürgős kezelési tervének megbeszélését az orvosokkal. Öt nap leforgása alatt állandó portokat ültettek be a mellkasába a kemoterápia miatt. A kezelés kezdetben reményt adott, a májban lévő daganatokat először kemoterápiával próbálták zsugorítani, hogy később műtéttel eltávolíthassák a vastagbelét.

A kemoterápia során Bianca súlyos rosszullétet és hányást tapasztalt, olyan súlyos szájsebeket szerzett, hogy enni sem tudott, és borzalmas kiütése volt, amitől alig tudta kinyitni a szemét vagy beszélni. Mindezek ellenére Bianca elképesztő erőt mutatott, egészen 2024 májusáig teljes munkaidőben dolgozott a vendéglátásban.

Sajnos, mindezek ellenére a rák nem úgy reagált a kezelésekre, ahogy az orvosok remélték.

Majdnem három év telt el, és még mindig rendszeres kezeléseken veszek részt, de a műtét már nem lehetséges.

Másfél évvel a kezelés kezdete után az orvosok úgy döntöttek, hogy Bianca testének és immunrendszerének pihenésre van szüksége. Azonban alig két hónappal a kemoterápia felfüggesztése után a rák gyorsan átterjedt a tüdejére.

Most már csak a testem és a rák harcán múlik minden.

Bár azt mondták neki, hogy kevesebb ideje van hátra, mint remélte, Bianca elszántan törekszik arra, hogy minden egyes napot maximálisan kihasználjon, célokat tűzzön ki és megőrizze pozitív szemléletét - írta a Daily Mail.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.