Újra és újra cserbenhagyják a szüleit annak a kislánynak, aki négy éve összeesett a kórházban és meghalt. A gyermek halálának régóta várt kivizsgálása ugyanis ismét elhalasztásra került.
A négyéves Bonnie Marsh tragikus módon hunyt el még 2021. decemberében. A gyermek először hányni kezdett és kimerültség kínozta, háromszor is kórházba került, ahol édesanyja szerint, csak akkor foglalkoztak vele, amikor már túl késő volt.
Jéghideg volt, ernyedt, és a karjaimban haldoklott. A kórházban bolyongtam, és könyörögtem, hogy segítsen valaki
- nyilatkozta korábban a gyermek édesanyja. Bonnie életét azonban már nem sikerült megmenteni.
Kezdetben a halál okát norovírus okozta kiszáradásnak mondták, majd a boncolás kimutatta, hogy Bonnie Covid- és influenzatesztje is pozitív lett. Az orvosai azonban később még azt állították, hogy a gyermek halálát genetikai állapot okozhatta, a halottvizsgálati bizonyítványban pedig „veleszületett anyagcsere-zavar” szerepelt.
A gyászoló szülők, Lauren és Liam még mindig küzdenek a válaszokért, de a vizsgálatot, amelytől azt remélték, hogy végre lezárja az ügyet, ismét elhalasztották.
Végre eljuthattunk volna oda, hogy válaszokat kapjunk, de megint cserbenhagytak minket
- idézi az édesanya szavait a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.