Egyedül hagyták a vajúdó édesanyát a kórházban, meghalt a kisbaba - „Soha nem fogom túlélni a halálát"

Van fájdalom, amely sosem szűnik, és vannak emlékek, amelyek örökre beleégnek az ember lelkébe. Emily Brazier, egy cardiffi anya, ma is ebben az „élő rémálomban” él, miután újszülött kislánya, Liliwen Iris Thomas mindössze húsz órát élt. Története egy szívszorító mulasztásról szól, arról, hogy a legsebezhetőbb pillanatban, a szülés alatt, teljesen magára hagyták, és ez a gondatlanság elvette tőle a gyermekét.

2022 október 10-én Liliwen Iris Thomas csupán 20 órás korában elhunyt, miután a szülés során oxigénhiányt szenvedett. Emily Brazier, aki élete legmélyebb traumáját élte át, elmondása szerint a University Hospital of Wales kórházban, ahol szült, „elhagyatva” maradt a vajúdás alatt. Terhessége eleve magas kockázatúnak számított, folyamatosan figyelték, mégis egyedül, magára hagyatva adta világra gyermekét - írja a Mirror.

„Nagyon dühös vagyok, amiért magamra hagytak” – mondta Emily. 

Emily olyan erős, tudatmódosító fájdalomcsillapítót kapott, hogy elmondása szerint „nagyon homályos emlékei vannak a vajúdásáról”, és képtelen volt segítséget hívni. A felismerés, hogy gyermekét már világra hozta, sokkoló volt. 

Rhodri Thomas, Emily partnere is súlyos bűntudattal küzd. A kórház szabályzata szerint a partnerek este kilenc és reggel kilenc óra között nem tartózkodhattak az osztályon, kivéve, ha az anya aktív vajúdásban volt – Emily pedig Rhodri távozásakor még nem volt abban az állapotban. „Ott kellett volna lennem; én lehettem volna Emily szószólója” – mondta Rhodri fájdalmasan. „Megnyomtam volna a hívógombot, és jeleztem volna a bábáknak, hogy egyértelműen aktív vajúdásban van, és extra monitorozásra és segítségre van szüksége. Ha ott lettem volna, a lányunk ma is élne.”

Emily szülését október 9-én indították be, de azt mondták neki, nincs hely a szülőszobán. Este 11:50 körül petidint és kodeint kapott fájdalomcsillapítóként, és felügyelet nélkül hagyták gázzal és levegővel. Emily visszaemlékezése szerint „egy körforgásban volt: gáz és levegő, elájulás, és újra.” Végül annyira ébredt fel álmosságából, hogy felfedezze a borzalmat: lánya már megszületett.

„Attól a pillanattól kezdve teljes pánik volt” – mondta Emily. 

„Annyi boldog emlék és különleges családi pillanat szomorúsággal telített. Rettegek a családi eseményektől és a karácsonytól, mert Liliwen soha nem lesz ott, mindig ő lesz a hiányzó darab, a halálának soha nem kellett volna megtörténnie, és ezzel nehéz együtt élni. Nézem élő gyermekeim arcát, és vágyom arra, hogy tudjam, hogyan nézne ki Liliwen most, két és fél évesen.”

„Soha nem fogom túlélni a halálát, úgy érzem, mintha megállt volna az idő. Soha nem leszek ugyanaz a személy. A gyermekedet a karodban tartani, miközben utoljára lélegzik, elhagyni őket az utolsó ölelés után, üres autósüléssel sétálni ki a kórházból – annyi fájdalmas emlék égett be az agyamba. Elvesztettem a gyermekemet, ez minden szülő legrosszabb rémálma, és mi minden egyes nap éljük ezt a rémálmot.”