József, Sándor és László olyan édesapák, akik egyben édesanyák is lettek a gyermekeik számára. Mindhárman váratlanul vesztették el feleségeiket. A férfiak életében a tragikus esemény gyökeresen megváltoztatta a mindennapokat, ám ők erővel és kitartással állnak a családjuk élén. A Napló most vasárnap elképesztő történetekkel jelentkezik!
Az egyik férfi, József története különösen sokakat megérintett az országban. Felesége várandós volt, amikor hirtelen rosszul lett, majd kórházba került. A magzat elhalt, a méhe szétrepedt, végül a felesége elvérzett. Az eset óriási port kavart, hiszen sokan úgy vélik, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie. József egyszerre veszítette el születendő gyermekét és élete párját. A kórház komoly kártérítést fizetett az érintett családnak.
Egy pár szót szóltam hozzá és adtam a homlokára még egy puszit. Az már biztos volt, hogy ő már akkor nem élt. Nem értem, hogyan nem vették észre időben, pedig így talán elkerülhették volna ezt a rettenetes tragédiát
– meséli József Piroska halála kapcsán.
A másik két édesapa, Sándor és László, szintén hasonló sorson ment keresztül. Egyedül maradtak a gyermekeikkel, akiknek az édesanyja tragikus körülmények között halt meg.
A kórházban megkívánta a lekváros buktát, meg is sütöttem neki. De aztán jött a hívás a doktornőtől: meghalt a feleségem. Először azt hittem, valami rossz vicc az egész. Az első kérdésem az volt, hogyan történhetett meg mindez?
– meséli László, aki Zsuzsát tüdőembóliában veszítette el. Újszülött kislányukat pedig csak két napig tarthatta karjában.
Sándor tragédiája azonban friss, felesége, Ilona, egy internetes kihívás miatt gyújtotta meg magát, és a két kisgyermekük végignézte a borzalmat. Ilona két és fél hétig küzdött az életéért a kórházban, de sajnos meghalt.
Azt mondta, hogy meggyógyul és hazajön. Így búcsúzott el tőlünk”
– emlékszik vissza Sándor.
Ezek az apák hatalmas terhet kaptak a sorstól: egyedül kell helytállniuk, gondoskodniuk gyermekeikről, miközben maguk is gyászolnak. Egyszerre édesapák és édesanyák, akik mindennapi hősökké váltak.
A Napló vasárnap esti adása nemcsak az érintettek személyes történeteit tárja fel, hanem rávilágít arra is, milyen mély sebeket ejt egy ilyen veszteség a családokon, és hogy az apaság milyen hatalmas erőt és felelősséget jelent, különösen akkor, amikor egyedül kell megküzdeni mindezzel.
Vasárnap este a Naplóban megrendítő, őszinte emberi történetek várnak, ne hagyd ki!
Sándor történetéből részleteket az alábbi Tények videóban is láthatsz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.