Az angol élvonalban szereplő Liverpool szurkolói tartós tiltakozásba kezdenek a jegyárak emelése miatt. A drukkereket képviselő Spirit of Shankly közleményben tudatta, hogy hosszabb távú akciókra készülnek, miután a klub a múlt hónap végén bejelentette: a következő három idényben az inflációhoz igazítva növeli a belépők árát.

A Spirit of Shankly jelezte, hogy a mérkőzésekhez kapcsolódó tiltakozások nem egyetlen alkalomra korlátozódnak, hanem hazai és idegenbeli találkozókon egyaránt folytatódni fognak. A pontos akcióformákat később ismertetik, de az üzenet már most egyértelmű: a szurkolók szerint elérkezett az idő a határozott fellépésre, mert ez a helyzet már túlmutat az egyeztetésen. Úgy vélik, a tervezett áremelések a klub költségvetésében csak minimális tételt jelentenek, ezért azt szeretnék elérni, hogy a tulajdonosok álljanak el ezektől, és vegyék komolyan a drukkerek hangját.
Megvitattuk a tiltakozásokat az Anfielden belül és kívül is. Egyetértettünk abban, hogy ezeknek meg kell történniük. Ez nem egyetlen meccsre korlátozódik. A fellépés hazai és idegenbeli mérkőzéseken is folytatódik, kezdve a Fulham elleni hazai meccsel, és onnan tovább erősödik. A részletek hamarosan érkeznek. A lényeg azonban egyszerű: ez növekedni és eszkalálódni fog
– írták a szurkolói közleményben.
A Vörösök szurkolói a szombati, Fulham elleni mérkőzésen indítják el a tiltakozást. Bejegyzésükben hangsúlyozták, hogy a Premier League egyetlen klubja sem alkalmaz hasonló gyakorlatot, és szerintük a Liverpool jegyárai már most is kiemelkedően magasnak számítanak. Ami a csapatot illeti, a Liverpool a múlt héten Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a soraiban 4–0-ra kikapott a Manchester Citytől, ami jelen helyzetben tovább ront a szurkolók hangulatán. Szerdán este (21:00) a PSG elleni, idegenbeli BL-negyeddöntőn lesz lehetőség a javításra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.