Szoboszlai Dominik miatt vonták felelősségre Liverpoolban Arne Slotot

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 16. 20:30
Arne Slot saját magát hozta szorult helyzetbe. Hiába Szoboszlai Dominik a csapat legjobb középpályása, mégis jobbhátvédet játszat vele – és ez már nem kényszerhelyzet.

Csúnyán visszaütött Arne Slot számára, hogy megint jobbhátvédként játszatta Szoboszlai Dominikot a vasárnapi Liverpool-Tottenham Premier League-mérkőzésen. Mint ismert, a 25 éves magyar focista hiába szerzett vezetést a Vörösöknek, a vendégek a 90. percben egyenlíteni tudtak.

Szoboszlai Dominik és Arne Slot
Hiába Szoboszlai Dominik a csapat legjobb középpályása, mégis jobbhátvédet játszat vele Arne Slot
Fotó: Soccrates Images / Getty Images

Szoboszlai Dominik miatt álltak bele Arne Slotba

Ha csak egy játékos is van, aki többet érdemelne ettől a szezontól, az Szoboszlai – vélik Liverpoolban. A 25 éves játékos annak ellenére játszott megint jobbhátvédet a Tottenham ellen, hogy Joe Gomez és Jeremie Frimpong is a kezdőcsapat tagja volt – előbbi a védelem közepén, utóbbi a középpálya szélén kapott helyet. Szoboszlait azonban ez sem akadályozta meg abban, hogy ismét gólt szerezzen – a 18. percben szabadrúgásból vette be a kaput. Az érzelmeit azonban nem tudta leplezni, miután a Spurs az utolsó percben 1-1-re mentette a találkozót. 

Szoboszlai nem jobbhátvéd, és ez most már Arne Slot számára is kontraproduktívvá válik

– vonta felelősségre a holland szakembert a Liverpool Echo szakírója, Ian Doyle, aki érthetetlenül áll az előtt, hogy a csapat legjobb középpályása nem ott játszik, ahol a legtöbb veszélyt okozza az ellenfelek számára.

A cikk írója arra is felhívja a figyelmet, ki tudja, hol tartana a Liverpool ebben a szezonban Szoboszlai nélkül, ezt pedig minden bizonnyal a folyamatban lévő, szerződéshosszabbításról folyó tárgyalások alapja lehet.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.