A boldog családi események közepette tragikus hírt kapott a Liverpool – Szoboszlai Dominik csapattársa, Diogo Jota hirtelen elvesztése megrázta a futballvilágot. A portugál játékos temetésére a Liverpool keretének nagy része elutazott, ám Szoboszlai Dominik nem volt ott. Ennek oka egyértelmű: felesége bármelyik pillanatban életet adhat közös gyermeküknek, és Dominik minden idejét mellette tölti. Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya már apukaként lép pályára a Premier League első fordulójában, amelyre augusztus 15-én kerül sor. A Liverpool hazai pályán a Bournemouth-t fogadja.
Sokan megértéssel fogadták a döntést, mások sajnálkoztak a távolmaradás miatt, de a legtöbb rajongó inkább meghatottan figyeli, ahogy a Liverpool magyar sztárja új, eddig ismeretlen szerepre készül:
hamarosan apa lesz.
Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik története nem egy szokványos sztárszerelem. Ők ketten már gyerekkoruk óta ismerték egymást – barátságukból szép lassan mélyebb érzelem bontakozott ki. Sokáig azonban ügyesen titkolták, hogy több van köztük, mint puszta barátság. Az első nyilvános közös megjelenésükre egészen 2024 májusáig kellett várni: a Liverpool utolsó bajnoki mérkőzése után az Anfield Road gyepén közös fotót posztoltak, ezzel megerősítve, amit már sok rajongó sejtett.
Aztán 2024 október közepén jött az igazi bombahír: Dominik és Borka a közösségi média felületeiken jelentették be az eljegyzésüket, gyönyörű, meghitt fotókkal kísérve. A képeken sugárzott róluk a boldogság.
2025. március 25-én egy zártkörű, meghitt szertartás keretében mondták ki a boldogító igent Budapest egyik legpatinásabb helyszínén, a Four Seasons szállodában. Az eseményről szinte alig szivárgott ki részlet, ám néhány exkluzív fotót maga a pár osztott meg Instagram-oldalán. Sokan már akkor feltették a kérdést: miért kellett ilyen hirtelen az eljegyzés és pár hónapra rá a pedig az esküvő?
Néhány héttel később Szoboszlai Dominik a Brighton elleni mérkőzésen szerzett gólja után hivatalossá tette a pletykákat: apai és anya örömök elé néznek párjával, Borkával. Később pedig az is kiderült, hogy a Szoboszlai család egy kislánnyal fog bővülni - alighanem heteken belül.
"Legfontosabb, hogy szülessen egy nagyon egészséges kislányom, és a feleségemmel is legyen minden rendben" - nyilatkozta a Liverpool középpályása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.