Annyira mégsem egészséges a visszafogott szeszfogyasztás

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 27. 15:35
Kis mértékben orvosság, nagy mértékben gyógyszer?

Kis mértékben orvosság, nagy mértékben gyógyszer?

Korábban számos kutatás hangsúlyozta, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás számos egészségügyi előnnyel jár, míg a teljes absztinencia akár problémás is lehet. Nos, ez valószínűleg túlzás – állítják szakemberek, akik középkorú felnőttek italfogyasztási szokásait vették górcső alá.

A kutatás során több mint 9 ezer embert vizsgáltak, akik 1958-ban születtek Angliában, Skóciában és Wales-ben. A hosszútávú kutatás során 23 és 55 éves kor között vizsgálták a résztvevők italozási és dohányzási szokásait, amit aztán a mentális és fizikai egészséggel kapcsolatos adatokkal vetettek össze.

Mint kiderült, a férfiak és nők mintegy harmadáról elmondható, hogy a visszafogott szeszfogyasztók táborát erősítik, és többségük nem dohányzik. Ez a csoport örvendhetett középkorúként a legjobb életminőségnek és egészségnek, míg a másik három csoport több egészségügyi problémával kényszerült szembenézni.

Ezek a következő csoportok voltak: azok, akik szintén keveset isznak, de dohányoznak, azok, akik rendszeresen és bőségesenisznak és dohányoznak is, illetve azok, akik teljesen absztinensek, vagy éppen idővel visszafogták alkoholfogyasztásukat.

Bár ez kedvező adatnak számít a visszafogott szeszfogyasztók szempontjából, a kutatások sajnálatos módon nem igazán veszik figyelembe az egyéb kockázati tényezőket – például azt, hogy korábban mennyit ivott az alany, illetve hogy azok a visszafogott szeszfogyasztók, akik stresszes életet élnek és gyakran rágyújtanak, sokszor küzdenek egészségügyi problémákkal 50 éves koruk után.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.