A secunder, vagyis már meglévő baba után jelentkező meddőség kevésbé ismert jelenség, sajnos kevésbé megértőek az emberek azokkal, akik ilyenben szenvednek. A secunder meddőség hátterében pedig sok esetben olyan egyszerű tényezők állhatnak, mint a vashiány, mely viszonylag egyszerűen orvosolható.
A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.
Amikor az embernek már van egy, vagy akár több gyermeke is, de nem sikerül nekik kistestvért adni, lelkileg nagyon megterhelő. Tény, hogy babával már rendelkezik a pár, de ez nem változtat a vágyon a kistestvérre vágyakozáson, így sajnos asecundermeddőség is komolyan rányomja bélyegét egy család életére.Az anyuka pedig lényegesen kevesebb megértésre talál, hiszen mindenki úgy véli: örüljön, mert legalább van gyereke.
A másodlagos meddőség hátterében – ahogyan az elsődleges meddőség esetében is – nagyon sokszor egyszerűen tápanyaghiányos állapot húzódik meg. Ráadásul ez egy vagy több gyermek mellett sokkal könnyebben alakulhat ki. Nem csak a fokozottabb igénybevétel miatt, hanem az olyan folyamatok okán is, mint amilyen a szoptatás. Hiszen ilyenkor is tápanyagokat vonunk el nagy mennyiségben a szervezettől, vagyis ha a tápanyagok pótlása nem megoldott, akkor hiányállapotok léphetnek fel.
„Ezek közt az egyik legjellemzőbb a vashiány. A hölgyek esetében egyébként is gyakoribb a jelenség, mivel szervezetük kisebb mennyiségben képes a vasat tárolni, mint a férfiaké. Mindemellett számolni kell azzal is, hogy a vasveszteségük is jelentősen nagyobb az erősebbik nemhez képest. A vas fontos összetevője a vérnek, hiszen jelenléte szükséges ahhoz, hogy a gázokat képes legyen megkötni, szállítani – a vas adja a vér színét is. A hölgyek esetében a havi vérzéssel 20-25 mg vas is távozik a szervezetből, nem számolva az esetleges köztes vérzésekkel. A szoptatás alatt már jelentkezhet a menzesz, de maga az emlőből való táplálás is jelentős vasveszteséget jelent a kismamának” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője
A vas pótlása nem olyan egyszerű. A spenót, és sok más növény hatalmas mennyiségben tartalmazza, de sajnos belőlük csak igen kis mennyiségben képes felszívódni a szervezetbe. Az állati eredetű táplálék is tartalmaz vasat, ennek a felszívódása is jó, de nem elég a mennyisége. A vegetáriánusok számára pedig a dolog még nehezebb.
A vas pótlása, különösen várandósság vagy szoptatás alatt a leginkább vitaminkészítményekkel, praktikusan várandósvitaminnal oldható meg. Persze itt sem mindegy, melyikkel. A szoptatás tápanyagigénye ugyanis nem ugyan az, mint az első trimeszteré, vagyis a kiválasztott készítménynek ezt bizony figyelembe kell vennie. Ahogyan azt is, hogy a szerves kötésű vas – és minden más anyag is – lényegesen jobban hasznosul, szervetlen kötésű variációinál (szerves kötésű vas pl.: a vas-glükonát).
Mindemellett nagyon lényeges szempont az is, hogy milyen más anyagok vannak jelen a készítményben! A természetben önmagában igen ritkán találkozhatunk nyomelemekkel, ásványi anyagokkal. Ezek jellemzően segédanyagaikkal egyszerre vannak jelen, melyek önmagukban is igen fontosak. A vas esetében a felszívódását jelentősen megkönnyítő segédanyag a C-vitamin, vagyis ennek legalább jelen kell lennie a kiválasztott várandósvitaminban. Ezen felül minél komplexebb, összetettebb egy várandósvitamin, annál jobb lehet a benne szereplő anyagok hasznosulása is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.