A foszfor segít épen tartani a DNS-t a spermiumokban

babaváró
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 18. 08:11
Nemrégiben sokat foglalkozott az egészségügyi sajtó azzal a kérdéssel, hogy a DNS és az RNS sérülései a férfiak örökítőanyagában milyen hatással lehetnek a magzatra. Azt már tudjuk, hogy sajnos jelentősen befolyásolják a kicsi egészségét ezek a tényezők, éppen ezért foglalkozni kell azzal is, hogy épen “tartsuk” őket. Ehhez pedig bizonyos tápanyagok szükségesek, köztük a foszfor is.

Nemrégiben sokat foglalkozott az egészségügyi sajtó azzal a kérdéssel, hogy a DNS és az RNS sérülései a férfiak örökítőanyagában milyen hatással lehetnek a magzatra. Azt már tudjuk, hogy sajnos jelentősen befolyásolják a kicsi egészségét ezek a tényezők, éppen ezért foglalkozni kell azzal is, hogy épen “tartsuk” őket. Ehhez pedig bizonyos tápanyagok szükségesek, köztük a foszfor is.

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre

Foszfor és örökítőanyag

A DNS és az RNS jelentősége a szervezetben elképzelhetetlenül nagy. Mindegy egyes sejtben, a sejtmagban jelen van a kettős spirál, a DNS, mely hordozza az adott személy teljes genetikai térképét, minden apró részletet, minden egyes tulajdonságot, betegség lehetőséget, szemszínt, hajszínt, mindent. Az RNS ennek a kettős spirálnak a másolata, mely az információ átadását hivatott gyorsítani, és biztonságosabbá tenni.

Fotó: 123rf.com

Hogy hogyan kapcsolódik ide a foszfor? Ez a nemesfém egyike azoknak az úgynevezett biogén elemeknek, melyek a DNS és az RNS építőanyagai, melyek nélkül az örökítőanyag biztosan sérülne. Persze a foszfor szerepe nem merül ki ebben az egy tételben. Sőt! Gyakorlatilag minden folyamatban szerepet játszik, kezdve az anyagcserétől, a csontok és fogak keménységén át egészen a sejtmembrán megfelelő működéséig. A foszfor jelentősége a szervezetben kiemelt.

Hiány?

"A foszfor hiánya komoly gondokat eredményez, de sajnos csak igen későn lehet felismerni ezt a gondot. Kezdetben ugyanis a szervezet a csontokból és a fogakból vonja ki ezt a létfontosságú anyagot, hogy képes legyen fenntartani minden olyan működési elemet, melyek az életben maradáshoz szükségesek. Ennek megfelelően a foszforhiány egyik tünete a fogak romlása is, de az indokolatlan testsúlycsökkenés, vagy az izomgyengeség, fáradság, illetve az izomrángások is ide tartoznak" - mondja Ratkó Tünde.

A foszfor pótlása a szervezetben jól megoldható étrendkiegészítőkből is, de itt figyelni kell néhány dologra. A foszfor jellemzően a sói révén van jelen ezekben a készítményekben, vagyis foszfát formában. Fontos, hogy kellő mennyiségű kalcium is legyen mellette, valamint D-vitamin, hiszen ezek segítik a felszívódását. Ugyanakkor a kalcium túlzott bevitele már gátló tényezőként lép fel. Ugyancsak gátolja a felszívódását a hosszú időn át folyamatosan szedett gyomorsavlekötő is.

Fotó: 123rf.com

Mivel a foszfor jelentősége a DNS és az RNS épségében kiemelt, így a várandósság tervezésének időszakában nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is érdemes a szervezetüket megtámogatni a megfelelő tápanyagokkal, hogy a babavárás időszaka a lehető legnyugodtabban telhessen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.