Számít a gyógyulásban az is, hogy ki, de még az is, mi és hogyan vesz körül minket. A legkisebb, koraszülöttként világra jött babák esetében pedig hatványozottan fontos, hogy szüleik közelségében, és megfelelő körülmények között gyarapodhassanak.
A perinatális intenzív centrumok (PIC-ek) apró lakói gyakran akár hetekig, hónapokig is rideg kórházi falak között kell, hogy maradjanak. Ennek az időszaknak a megkönnyítéséhez, otthonosabbá tételéhez járult hozzá a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) és a NaturAqua: márciusban a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati (Bókay) Klinika koraszülött osztályát varázsolták családbarátabbá egy adományképpen átadott automata ajtóval és a kenguruzást segítő bútorokkal.
A szülők, akik a koraszüléssel járó viszontagságok és a koraszülötteket érintő kockázatok miatt gyakran sokkos állapotban vannak, eddig egy törött, a 135 éves épülettel egyidős faajtón keresztül tudtak bemenni gyermekükhöz a Bókay klinikán. A márciusban átadott új, üvegből készült, automata ajtóval végre megszűnhet a koraszülők elzártságának és elválasztottságának érzése kisbabájuktól. Már a várakozási idő alatt is betekintést nyerhetnek a koraszülött osztály pillanataiba, így a kötődés már a legelső pillanatoktól gyorsabban és mélyebben alakulhat ki a PICi baba és szülője között.Sőt, az adományokból a kenguruzást segítő bútorokkal még komfortosabbá válik a koramamák és korapapák számára az inkubátorok melletti tartózkodás.
A kenguru-módszer, melynek során a babát egy a célra speciálisan kialakított kendőbe helyezik, hogy mellkasán tarthassa őt a koraszülő, kiemelten fontos. Ezzel biztosítható ugyanis az egészen PICi újszülöttek és szüleik számára is a bőr-bőr kontakt, mely a kisbaba és a koraszülő számára is segíti a kötődés kialakulását. Még akkor is, ha amúgy az újszülött infúzióra van kötve és nagyrészt inkubátorban kell, hogy tartózkodjon. Plusz a méhen belüli időszakból megszokott testhőmérséklet, valamint a már jól ismert szívhang és a szülői hangok újra hallgatása is sokat segít a korababa fejlődésében. A kenguruzás további előnye, hogy megindítja a tejtermelést az édesanyánál – a legtöbb esetben még akkor is, ha a rideg kórházi környezet, vagy a baba túl korai érkezése, és a koraszüléssel járó megrázkódtatások és aggodalmak a tej elapadásához vezettek. A koraszülöttek esetében pedig a legegyszerűbb intervenció és legfontosabb gyógyszer maga az anyatej.
Az embert és az emberi kapcsolatokat egyaránt próbára tévő időszak ellenére is az intézkedésekkel már egy kicsivel könnyebbé vált a koracsaládok helyzete a Bókay PIC-en.Az üvegajtónak és a kenguruzási lehetőségek komfortosabbá tételének köszönhetően kellemesebb és minőségibb időt, akár egyszerre több órát tölthet együtt a család, beleértve a korababát és mindkét szülőjét, elősegítve ezzel is a korai kötődést, oldva a szülőt ért sokkot és stresszt, ezek hatásaként pedig jelentősen megnő az esély a legPICibb babák gyorsabb és zökkenőmentesebb gyógyulására, gyarapodására is.
A NaturAqua a magyarországi koraszülött ellátás elkötelezett támogatója immár harmadik éve. Partnere, a KORE közreműködésével segít családbaráttá tenni a kórházi osztályokat, hogy a koraszülött csecsemők ápolása mellett szüleik nyugalmát is szavatolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.