Ma több esőre számíthatunk

zápor
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 02. 05:37
A Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt eleinte több órás napsütés valószínű, majd délutántól ott is erősen megnövekszik a felhőzet.

A Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt eleinte több órás napsütés valószínű, majd délutántól ott is erősen megnövekszik a felhőzet.

Délelőtt még csak elszórtan, délután már egyre több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton csupán 20, míg keleten még 30 fok körül alakul.

Zivatarok:

A péntek déli óráktól előbb a Nyugat-Dunántúlon, majd este már a Dunántúl más részein és a középső országrészben is kialakulhat elszórtan zivatar intenzív csapadék (>10-15 mm) és viharos széllökések kíséretében. Átmeneti szünet után szombaton már a déli megyékben és a Tiszántúlon van esélye helyenként zivatarnak. Egy-egy heves zivatar sem kizárt, de károkozó szélrohamoknak kicsi az esélye.

nyár

Eső:

Szombat délután dél felől kiterjedt csapadéktevékenység kezdődik, mely fokozatosan észak felé terjed. Vasárnap délelőttig a Dunántúl délkeleti területein és az Alföldön várható kiadós mennyiségű, 15-20 mm-t meghaladó eső. A legnagyobb mennyiségre - nagyobb bizonytalanság mellett - a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön lehet számítani, akár 30-40 mm-t is meghaladó összegekkel.

Az ország nagy részén fronthatással még nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein fölénk áramló igen meleg levegő miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak. A nyugati országrészben ugyanakkor már hideg fronthatásra számíthatunk. Legáltalánosabb panaszként ott fejfájás, migrén jelentkezhet, de a reflexidő is megnyúlhat, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.
Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan országszerte eléri a nagyon magas szintet. A csalánfélék virágporának mennyisége általában a közepes tartományban alakul, de helyenként magas is lehet. Magas szintet érhet el még esetenként a kenderfélék pollenkoncentrációja is. Az üröm és a libatopfélék pollenje jellemzően alacsony-közepes, a pázsitfűféléké és az útifűé alacsony koncentrációban van jelen. Előfordulhat még egy-egy szem a lórom, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágporából is. A kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas-nagyon magas szintet.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.