Fokozatosan megvastagszik a felhőzet, legkésőbb - kora reggel - a déli határvidéken. Nemzeti ünnepünk nagyrészt borult időt hoz, néhol havazás is lehetséges, csak a Kisalföld és az Alpokalja környezetében szakadozhat fel délután és kora este átmenetileg a felhőzet.
Hajnaltól egyre nagyobb területen vegyes halmazállapotú csapadék kezdődik, először az Északi-középhegységben, majd a csapadékzóna dél felé terjed, és délelőtt már átterjed a Dél-Alföldre és a Dél-Dunántúlra is. Az északi hegyvidék térségében és a Dunántúl magasabb részén kezdetben többfelé hó, majd az idő előrehaladtával egyre több helyen havas eső, később eső valószínű; a Tiszántúlon és a Dél-Dunántúlon jellemzően eső várható. A magasabban fekvő helyeken több centiméter hóréteg is kialakulhat. Délutántól pedig egyre inkább záporok alakulnak, amelyet néhol hó- és jégdara kísérhet. A Dunántúlon napközben sokfelé megerősödik az északi, északnyugati szél, a Dunától keletre csak néhol élénkül meg a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 2 és 7 fok között valószínű.
Hidegfronti hatásra számítsanak az arra érzékenyek. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Sokaknál ingadozhat a vérnyomás. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Görcsös panaszok is lehetnek. Hosszabbá válhat a reakció idő. Az ilyenkor szokásosnál több fokkal hidegebb időre kell készülni, ráadásul főleg a Dunántúlon a sokfelé megerősödő északi, északnyugati szél tovább csökkenti hőérzetünket. Öltözködjünk rétegesen, és gondoskodjunk megfelelő vitaminbevitelről!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.