Kínában véget vetnek az egykepolitikának, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a korábbi szabályok enyhítésének folyamatában mindenkinek engedélyezni fogják a két gyermek vállalásának lehetőségét.
Az ország legmagasabb szintű döntéshozó szervének négynapos plenáris ülésén hozott döntés hatályba lépéséhez a törvényhozás jóváhagyására lesz szükség. A parlament legközelebb jövő tavasszal ül össze.
A központi bizottság közleménye szerint a határozat célja a demográfiai folyamatok egyensúlyba hozása. Az elmúlt évtizedek születésszabályozási gyakorlata következtében ugyanis a kínai népesség gyors ütemben öregszik, a hagyományosan fiúgyermeket előnyben részesítő társadalomban pedig vészesen felborult a nemek aránya.
Az 1970-es évek végén bevezetett, általában egy gyermeket engedélyező politikán több ízben apró korrekciókat hajtottak végre, míg legutóbb mindazon házaspároknak engedélyezték a két gyermek vállalását, akik közül legalább az egyik egyke.
Mivel az elmúlt években bevezetett kedvezmények ellenére a szakértők továbbra is kritikusnak látják az ország demográfiai kilátásait, a korlátozások feloldását korábban több alkalommal is kezdeményezték szakmai szervezetek, illetve területi kormányzatok. Az illetékes állami felügyelet azonban rendszeresen azt válaszolta, hogy a családtervezést még hosszú ideig keretek között kívánják tartani. A mostani döntés is csupán a két gyermek (és nem több) vállalását teszi lehetővé.
A kínai demográfusok azt állítják, hogy ha nem vezetik be az egykepolitikát, akkor 2011-ig 400 millióval több gyermek született volna, a világ népessége pedig 2011 októbere helyett már 2006-ban elérte volna a hétmilliárdot. Ezen túl a környezet túlzott megterhelésének elkerülését is az érvek közé szokták sorolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.