A Mérleg számára a szex az eggyé olvadásról, mindennek a megosztásáról szól. Adva van két ember (és sosem több!), akik annak szentelik idejüket, hogy egymást tökéletes kényeztetésben részesítsék. Az öröm, a harmónia és az egyensúly megnyilvánulása csaknem egy vallási rituálé. A Mérlegnek a szex azt jelenti: két emberből egy lesz.
A Mérleg arra törekszik, hogy a szexben még az ellentétek is egyensúlyba kerüljenek, eggyé váljanak, mely őket teljessé teszi. Mint az ideális házasságban. A közösülés aktivitás, melyben a szimbolikus összekötődés fizikaivá válik. Ez az, ami a Mérleget igazán felizgatja és emiatt lesz elégedett. A vágy és az ösztönök a perifériára szorulhatnak, e csillagjegy szülöttének nincs gondja ezek ignorálásával. Ám az eggyé olvadás csodálatos számára.
Ennek megfelelően a Mérleg azt várja, hogy az együttlétben egyenlő legyen a partnerével, amennyire csak megvalósítható. Nincs csábító és elcsábított, a két ember közösen dönti el, hogy eggyéolvad az örömben. Lényeges olyan közel kerülni a másikhoz, ahogy csak lehetséges: arc az archoz, test a testhez, szorosan összetapadni egy pozícióban.
Mivel a szexuális aktus a Mérleg számára gyakorlatilag egy szent dolog, a részletekre is nagy figyelem irányul. Ritkán kezdődik szeszélyből, komoly felkészülés előzi meg. Alaposnak, tisztának, elvonultnak kell lennie – ez afféle előjáték a Mérlegnél.
Noha hozzákészül a közösüléshez, akár a pap a szertartáshoz, e csillagjegy szülöttének kevés türelme van olyan partnerhez, aki nem ilyen, vagy sokkal jobban érdekli a saját élvezetének elsőbbsége, mint a közös, szent öröm. Másképpen hogyan is egyesülhetnének? A Mérleg azt akarja, hogy a társa ugyanazt érezze, amit ő, ráadásul ugyanakkor.
Nem szükséges számára, hogy hosszú ideje ismerje az illetőt. Ám ha szeretkeznek, annak olyannak kell lennie, mintha az idő megállt volna, a múlt és a jövő nem számítana. Ha ez nem működik, a Mérleg hamar megpróbálkozik mással.
Egyébként ha megtapasztalja az eggyéválást partnerével, az teljes és élethosszig tartó hűséghez vezethet. Vagyis, addig biztosan, amíg ezt az érzést átéli a szeretkezéseik során.
A horoszkóp legalapvetőbb eleme a csillagjegyünk - az a zodiákus jegy, melyben a Nap tartózkodott születésünk idején. A fenti jellemzők szexualitásunkat illetően ezen alapulnak.
A Nap azonban nem igazán a hajtóereje egy személy szexualitásának. Érdemes a teljes horoszkóp ábrát tanulmányozni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk magunkról, szexualitásunkról az asztrológia szerint. Ám még így is, a csillagjegyünk egy alapvető vezérfonal szexuális szokásainkat és preferenciáinkat illetően.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.