Piskóta. A menzások egyik kedvelt desszertje volt, csokipudinggal leöntve. A torták alaptésztája. Mennyit hallottuk a nagymamánktól, hogy a jó piskóta tészta magasra feljön, és könnyű, levegős.
Próbáljuk ki, nekünk is menni fog. És kicsit bolondítsuk meg a receptet is!
A piskóta tésztához:
A minta piskótához:
A krémhez:
Elkészítés
Először a mintapiskótát készítjük el. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat és a lisztet. Jól elkeverjük, és hozzáadunk néhány csepp (tetszőleges színű) ételfestéket. Néhány percre hűtőbe tesszük, majd habzsák segítségével, egy sütőpapírral bélelt tepsibe szív alakú mintákat rajzolunk. Annyi időre amíg elkészítjük a piskóta tésztáját szintén hűtőbe tesszük.
Az elkészített piskótatésztát a mintára öntjük, egyenletesen elsimítjuk, majd előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. Amikor megsült a piskóta, a sütőpapírt óvatosan lehúzzuk róla, és egy konyharuhába feltekerjük. Elkészítjük a krémet.
A Ramát a cukorral és a tojással habosra keverjük, majd közben a 4 dl tejben 1 ek cukorral sűrűre főzzük a pudingport és kihűtjük. A zselatint a vízben feloldjuk és melegítjük, majd mikor már langyos, a pudinghoz keverjük. A Ramás masszát a krémsajttal kikeverjük és a pudingos krémmel jól elkeverjük. A legvégén a tejszínt kemény habbá verjük és azt is a krémhez vegyítjük, és a mintás piskótánkat megtöltjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.