Parkettázási útmutató 6 lépésben

parketta
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 29. 14:00
A korszerű padlóburkoló elemek lerakásához egyre egyszerűbb módszereket dolgoznak ki. Ezek lehetővé teszik, hogy akár a teljesen kezdők is nekiláthatnak a munkának – most az elszántaknak nyújtunk segítséget.
Mindazok, akik a legújabb lakberendezési divatot követik valószínűleg parkettára vágynak a szobában. Ez még azoknak is megfordul a fejében, hogy parkettát cseréljenek, akiknek nem feltétlenül muszáj. A paletta a széles, épp úgy, mint az ára: laminált parketta négyzetméterét már 1200 forinttól kínálják, míg a faparketta négyzetméterára ennél jóval magasabb, bolttól függően elérheti a 13-15 ezer forintot. Tény tehát, hogy az igazán szép felületeket adó parketta vagy padlóelemek drágák, de a közepes árfekvésűek, sőt az olcsók között is vannak szemet gyönyörködtetőek.   Az olcsó- és közepes árkategóriában mozgó laminált padló lerakása viszonylag egyszerű:   Első lépés: előkészület A laminált parkettát a lerakás előtt körülbelül 48-68 órán keresztül a burkolandó helyiségben kell tárolni. Ilyenkor a szoba hőmérsékletének minimum 18-22 foknak, a maximális páratartalomnak pedig 40-60 százalékosnak kell lennie.(Amennyiben a kicsomagolás során több sérült parkettaelemre bukkanunk, érdemes az egész csomagot visszacseréltetni) Második lépés: a fények A szakemberek azt tanácsolják, hogy a parkettázást általában a fény fő beesési irányával párhuzamosan kezdjük meg. Amennyiben az adott helyiség hosszában 10 métert, szélességében 8 métert meghaladja, úgy dilatációt, azaz hőtágulási hézagot kell beiktatni. Harmadik lépés: úsztatásA laminált padlót úsztatva kell lefektetni, ami azt jelenti, hogy az aljzathoz nem ragasztjuk oda, illetve nem érintkezhet a fallal, ajtókerettel, küszöbbel, beépített szekrénnyel, fűtéscsövekkel, oszlopokkal, egyéb burkolatokkal sem. Épp ezért 10-15 mm hézagot/dilatációt kell hagyni. A laminált padló lefektetéséhez egyébként kézi vagy gépi fűrészre, ékekre (a diletációs hézag tartásához), ütőfára, behúzó vasra és kalapácsara van szükségünk.    
parketta
    Negyedik lépés: mire és hogyan fektessük a parkettát 1., A laminált padlót többféle aljzatra - mint például beton, PVC, faparketta, kerámia - is le lehet fektetni. (A szakemberek a szőnyegpadlót egészségügyi okok miatt nem ajánlják.) Gondoskodni kell arról, hogy a padlóalap tiszta, száraz (kevesebb, mint 2 százalékos nedvességtartalom) és egyenletes (kevesebb, mint 2 mm/m2 szintkülönbség) legyen. Amennyiben az aljzat egyenetlensége nem megfelelő, akkor úgynevezett aljzatkiegyenlítőt kell használni! 2., Beton vagy kerámia padló esetén úgynevezett párazáró réteget kell alkalmazni. (A párazáró fóliát 20 cm-es átfedéssel és rögzítő szalaggal összeragasztva kell lehelyezni, a falra fel kell hajtani, ami körülbelül 4 cm). Erre tesszük rá az úgynevezett polifoamot (2 mm vastag), vagy alátétlemezt (5 mm vastag), amely hő- és hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik. Ezeket egymás mellé illesztve fektessük le. 3., A fent felsoroltak után a laminált padló ragasztás nélkül is lerakható: - az első panelt a 10-15mm-es diletációs hézag megtartásával kell letenni - a következő panelsoroknál ügyelni kell arra, hogy 20-30 cm-es eltolással (fontos a stabilitás miatt) illesszük a lamellákat egymáshoz - a levágott utolsó darabbal tudjuk kezdeni a következő sort (mivel 4 oldali klikkes a laminált padló, így egyszerű mozdulattal tudjuk összepattintani) Ötödik lépés: szegélylécek A sorok lerakásánál ügyelni kell arra, hogy a dilatációt a helyiség minden oldalán betartsuk és kiékeljük. (Ez azért fontos, hogy az esetleges nedvesség miatt tudjon hova tágulni a parketta.) Miután az utolsó panelt is letettük, az ékeket el lehet távolítani. A hézagok miatt nem kell aggódni, a szegélylécek elfedik ezeket. A szegélylécek rögzítése ragasztással, vagy clips (felfogató kapocs) segítségével történik. A kapcsokat kb. 40 cm távolságban a falra rögzítsük, majd a lécet egyszerűen rápattintjuk. A clips illesztésnek köszönhetően a lécet többször is probléma és sérülés nélkül a falra szerelhetjük és leszerelhetjük. (A szegélyléceket a külső-, belső sarkoknál 45 fokos szögben vágjuk, vagy sarokelemekkel oldjuk meg.)    
parkettás szoba
      Hatodik lépés: az ápolás A parkettázás után a burkolat azonnal használatba vehető, de a szakemberek azt tanácsolják, hogy a frissen parkettázott szobában az első héten ne legyen a hőmérséklet 16-20 foknál magasabb. Mint minden padlónak, a laminált padló is igényel ápolást, takarítást: ezt elvégezhetjük porszívózással, de ügylejünk arra, hogy a porszívó fején a görgő puha legyen, nehogy a padlót összekarcoljuk vele, illetve a parkettát feltörölhetjük nedves ruhával is. A felmosóronggyal, illetve a bő vízzel való felmosást viszont mellőzük, mert így túl sok vizet juttatnánk a padló felületére, és ez a dekorréteg alatt található hordozóréteg felduzzadásához vezethet. A feltörléshez mindig az erre a célra ajánlott tisztítószereket alkalmazzuk, viszont ügyelni kell arra, hogy ezek ne tartalmazzanak olajokat, vagy viaszokat, mivel a felső réteg nem szívja be, így csak a laminált padló felületén megtapadnának, és törlésfoltok, illetve járásfoltok keletkezhetnének. A laminált padló felületét csiszolni tilos, illetve nem szabad, ne higgyünk annak, ki azt állítja, ez lehetséges. Valószínű, hogy a szalagparkettával keverik, aminek fa a felső felülete is, vagyis többször csiszolható, javítható.   www.ingatlanmagazin.com
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.