Napelem használt akkumulátorokból

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 17. 15:00
Komoly problémát jelent a széles körben használt hagyományos akkumulátorok használat után történő megfelelő begyűjtése, tárolása, majd azok esetleges újrahasznosítása a területtel foglalkozók számára.

Komoly problémát jelent a széles körben használt hagyományos akkumulátorok használat után történő megfelelő begyűjtése, tárolása, majd azok esetleges újrahasznosítása a területtel foglalkozók számára.

Kimentek a divatból a lítium-ionra épülő utódok terjedésével az autókban használt savas ólomakkumulátorok, viszont az ezekben lévő ólom más területen jól jöhet.

Anapelemekgyártása terén szintén új lehetőségek nyíltak meg napjainkban, többek között a jelenleg használt szilícium alapú változatok perovszkittal(a kalcium-titanát ásványos formájával) történő lecserélésével.Ez utóbbi több előnyt is kínál, hiszen jó a fényelnyelő képessége, emiatt az egyes példányok akár mikronos vastagságon is legyárthatók, a természetben gyakori előfordulása miatt pedig a gyártási költségek is leszoríthatók.

napelem_-820x300

A versenyképesség terén van mit javítani, itt azonban szinténegyre jobb eredményeket érnek el, vagyis belátható időn belül megvalósulhat a perovszkit(az organolead halide perovskite)típusú napelemek széles körben való elterjedése.

Itt jöhet majd jól a használt savas ólomakkumulátorok ólomtartalma, amely a gyártási folyamat során éppen olyan jó mutatókat produkál, mint a „friss” ólom.Jelenleg ezen hagyományos akkumulátorok nem vesznek kárba, az ólomtartalom mintegy 90 százalékát az új, szintén autókba szánt példányok gyártásánál hasznosítják, mivel azonban a lítium-ion akkumulátorok egyre jobban elterjednek, felmerül a hagyományos példányok feleslegessé válása, azok tömeges kukázása.

AzMITcsapata szerint anagyfokú környezetszennyezést kerülhetnénk el a használt ólom ilyen formában történő felhasználásával,már csak arra van szükség, hogy a perovszkitra épülő napelemek minden egyéb téren versenyképessé váljanak.

Egyetlen használt autóakkumulátor mintegy 30 háztartás energiaigényét kielégítő napelem gyártásához biztosíthat elegendő ólmot, itt maga a gyártási folyamat is kevesebbenergiátkövetelne, a mindennapokban történő alkalmazáshoz azonban még további munkára van szükség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.