Számos orvostani kutatás kapcsolódik a szívbetegségek hatékony gyógyításához, hiszen ha szervezet motorja megbetegszik vagy leáll, a tragédia szinte elkerülhetetlen. Ezért is kíséri kiemelt figyelem az e területen folyó kutatásokat, amelyek sorában a tekintélyes amerikai JACC kardiológiai szaklapban október elején közzétett, tudományos áttörésnek nevezett kutatási eredményeket Budapesten elemezték. A megbeszélésre meghívást kapott a Napidoktor munkatársa is, aki ezúttal számol be a tapasztaltakról.
A szív betegségei és a hozzá kapcsolódó halálozási gyakoriság az életkor előrehaladtával fokozatosan nő, sokszor azonban már késő a megelőzésre gondolni, ha nagy a baj. Hiszen, ha nem figyelünk testünk motorjára, ha a kívánatos egyéni egészségügyi szűrővizsgálatokból kimarad a szív, bizony a szervezet teljesítőképessége is csökken, sokféle betegség hamarabb támadhat meg, és az életkor is megrövidülhet. Fiatalkorban nemigen áll rá a gondolkodásunk erre, hiszen oly távoli még az átlagos életkor elérése is.
Vannak azonban - egyre többen -, akik tudatos életmóddal, érdeklődő figyelemmel olvassák az ilyen típusú információkat. Amelyekből a leszűrhető tapasztalatokat nemcsak a saját életükben, hanem szüleik, családtagjaik, hozzátartozóik, ismerőseik körében is megosztanak. Ez a hír nekik is szól.
A kardiovaszkuláris halálozás csökkenthető 43%-kal, az összhalálozás 42%-kal - a Journal of the American College of Cardiology, Heart Failure tudományos szakmai folyóiratban közelmúltban közzétett új, nemzetközi tanulmány szerint. Az áttörés azt a korábban is sokszor hangoztatott, deaddig még meg nem erősített álláspontot támasztja alá, miszerint lehetséges megvédeni a szívbetegeket a szívizom energiatermelésének fokozásával az idő előtti halálozástól. A koppenhágai Egyetemi Kórház Szívközpontjában végzett nemzetközi Q-Symbio vizsgálatok a szívgyógyászat új stratégiai jellegű megközelítését is jelentik, amelyben központi szerepet játszik a koenzim Q.0. Erre a természetben is jelen levő hatóanyagra minden sejtünknek szüksége van, hogy energiát tudjon előállítani. Különösen a szívizomnak, hiszen például a krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek szöveteiben jelentősen alacsonyabb a Q 10 szint. A felfedezés, amit a most közzétett kutatás igazol Svend Aage Mortensen professzor vezetésével, hogy a Q 10szedésével erősíthető a szív izomzata, ami azért is fontos, mert a szívizomnak különösen nagy szüksége van az energiára.
Dr. Nagy Viktor, SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinika kardiológus főorvosa a Q-Symbio tanulmányeredményeinek ismertetése során kitért arra, hogy több országot átölelő nemzetközi kutatásokban részt vett Magyarország is, a kezdetben a neves Fehér János professzor vezetésével. Ma 160 000 szívelégtelenségben szenvedő beteg van Magyarországon, akik számára a koenzim Q 10 fontos lehet. Dr Sándor Edit a kutatásokban részt vett dániai Pharma Nord magyarországi orvos igazgatója hangsúlyozta: a 25 éve, az Európában elsők között gyártott Q 10 hasznosságát az idő, illetve a tudományos kutatások és az orvosi gyakorlat is igazolta - nemcsak a szívgyógyászatban. A koenzim Q10 fontos része a szervezet energia-anyagcsere folyamatainak, támogatja a sejtek energiatermelő képességét és a normális szívfunkciót; egyedülálló növényi olajkeveréknek köszönhetően a rendkívül jó és stabil felszívódással rendelkezik, ha megfelelő formában juttatják a szervezetbe. A Q 10 nemcsak gyógyszer, hanem hasznos táplálék kiegészítő formájában bárki számára hozzáférhető. Dr. Váradi András, a Napidoktor vezető kardiológusa szerint a Q10 kezelés ígéretes új irány lehet a szívelégtelenség gyógyításában is. A szakemberek hangsúlyozták : mint minden hasonló szer esetében, itt is fontos: csak tiszta forrásból!
G. Németh György, Napidoktor.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.