Magyar méz - több és jobb

magyar méz
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 01. 07:59
Mindezt arra alapozzák a gazdák, hogy a tavaly tavaszinál lényegesen jobb állapotban vannak a méhcsaládok – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A méhészek már a repceszezonra készítik fel az állományaikat, a termelő családokat – mondta a lapnak Més záros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

A tavalyinál jobb lehet a mézszezon Magyarországon, a méhészek a felvásárlási ár emelkedésében is bíznak.

Mindezt arra alapozzák a gazdák, hogy a tavaly tavaszinál lényegesen jobb állapotban vannak a méhcsaládok – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A méhészek már a repceszezonra készítik fel az állományaikat, a termelő családokat – mondta a lapnak Més záros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

mez

Az elmúlt év igencsak közepesre sikerült. Az aszály miatt ugyanis a reméltnél lényegesen kevesebb virágport tudtak gyűjteni a méhek. Ráadásul a márciusi hideg miatt a szokottnál jóval tovább kellett a kaptárban tartani a méheket. Egyelőre nincsenek összesített adatok, annyi azonban már biztos, hogy a tavalyi teljesítmény elmarad az átlagos évi 25 ezer tonnás mézelőállítástól.

Idén az árak emelkedésében is bíznak a termelők. Tavaly a fajtamézek 750-850 forint kilogrammonkénti felvásárlási áron mentek, míg az akácmézért 1250 forintot adtak.

Napi Gazdaság

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.