Egy kínai tanulmány eredményei szerint a rövidlátó gyerekek látásromlásának mértéke gyorsabb volt az év legrövidebb napjain, és jóval lassabb a nappali órákban bővelkedő nyári hónapokban. A szakemberek azt vizsgálták, hogy vajon a nappali világosság lassítja-e agyermekek látásának romlását.
,,Nagy valószínűség szerint a nappali fény okozza a rövidlátás (miópia) előrehaladásának lassulását az év azon időszakaiban, amikor hosszabbak a nappalok" - húzta alá a tanulmány vezető szerzője, Cuj Tung-mej, a kínai Szun Jat-szen Egyetem szemésze, aki kollégáival elsőként szolgáltatott adatokat a rövidlátás erősödése, és a nappali órák száma közötti összefüggésre.
A kutatók olyan klinikai vizsgálat adatait vonták elemzés alá, amely több mint 200gyermekbevonásával készült. A nyolc és tizennégy éves kor közötti résztvevők mindegyike rövidlátó volt. A vizsgálat Dániában készült, ahol télen hét, nyáron akár 18 is lehet a nappali órák száma.
Az Ophthalmology című folyóiratban közölt tanulmány készítői agyermekek látási képességeiben, és a szemük alakjában bekövetkező változásokat vizsgálták.A legkevesebb napfénnyel kísért fél év alatt a gyerekek látása átlagosan 0,32, míg a legnaposabb hónapokban 0,28 dioptriával romlott.
A szemgolyó hosszának növekedésével erősödhet a rövidlátás mértéke: a résztvevők szemgolyójának hossza télen átlagosan 0,18 milliméterrel, míg nyáron 0,14 milliméterrel növekedett.
A szakemberek nem vizsgálták külön, hogy a gyerekek mennyi időt töltöttek a szabadban, csupán az évszakra alapozott becslésekre támaszkodtak.Egy korábban az Egyesült Államokban végzett vizsgálat szerint a rövidlátó gyerekek szeme az iskolaév hat hónapja alatt jobban, míg a nyári hónapokat is felölelő fél év során kevésbé romlott. Egy másik tanulmány, amelyet Szingapúrban végeztek - ahol nagyjából egész évben ugyanannyi a nappali órák száma - nem mutatott ki szezonális eltérést a rövidlátás erősödésében.
,,Az emlősökön és madarakon végzett korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a fényhatás komoly szerepet játszik a szem fejlődésében, és azon állatok, amelyek fiatal koruktól fogva rendszeres, nagy intenzitású fényhatásnak vannak kitéve, valamilyen mértékben védettek lehetnek a miópiával szemben." - húzta alá Jeffrey Cooper, a New York-i Állami Egyetem hálózatához tartozó College of Optometry professzora, hozzátéve, hogy felnőttkorban ugyanakkor nem mutattak ki hasonló jótékony hatást.
A szakember hozzátette, hogy egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a fokozott szabadtéri fényhatás valóban csökkenti a miópia előrehaladását, ám a szükséges vizsgálatok elvégzéséig a rövidlátás szempontjából kockázatos helyzetben lévő gyerekeket érdemes fokozottabb szabadtéri tartózkodásra bátorítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.