Nevetés és könnyek jellemezték az év utolsó napját a Villában. Vidám hangulatban indult az év utolsó napja a Villában: a lakók elengedhették felgyűlt konfliktusaikat. Nemcsak képletesen, hanem szó szerint is. Kaptak ugyanis néhány léggömböt, mindegyiken egy-egy papírral. Ezekre a cetlikre páronként felírhatták, milyen konfliktusaik voltak/vannak és hogyan oldanák meg ezeket. A léggömböket ezt követően közösen felengedték, hogy szálljanak ki a Villából a problémákkal együtt, és békében érjen véget az év.
Napok óta minden arról szólt, hogy a párbajozók és támogatóik igyekeztek meggyőzni mindenkit arról, hogy miért Verának, vagy miért Gergőnek kellene folytatnia a játékot. Tegnap ezt kifejezetten humoros formában tehették meg. Vera és Gergő támogatói ugyanis azt a feladatot kapták, hogy képletesen adják el saját párbajozójukat. Péter az Alfahímet, Gergőt árulta, Fecó pedig Verát értékesítette kisebb-nagyobb sikerrel.
A folytatásban kiderült, hogy a szilveszteri buli már délután kezdetét vette, nem is akárhogy: az X-Faktor2011 két finalistája, Muri Enikő és Kocsis Tibor, valamit a tavalyi győztes, Vastag Csaba érkezett a Villába. Attilát Enikő annyira elbűvölte, hogy rögtön meginvitálta a lányt a hálószobába is. A buli azonban nem ért véget, a további jó hangulatról Dj Dominique gondoskodott. A zene összehozta a Villalakókat, olyannyira, hogy a végén Attila meglepő kijelentést tett Verának: a nagy manipulátor az Érzékeny lelkű lányt várná vissza a Párbajról. És a programoknak még mindig nem volt vége. Tóth Gabi látogatott ugyanis a Villába, aki energiájával és belevalóságával hosszú időre feltöltötte a Villalakók többségét, kivéve Seherezádét, aki könnyek közepette búcsúztatta az óévet.
Kezdetét vette a Párbaj: a búcsú előtt az ellenfelek Villabeli kapcsolatát elevenítettük fel. Ezt követően, először Vera köszönt el, majd Gergő vett búcsút ideiglenes lakótársaitól.
Miután a párbajozók megérkeztek a stúdióba újabb videókkal idéztünk fel Villaéletük kellemes és kellemetlen pillanatait. A múltidézés után az egykori Villalakók árulták el, hogy ők kit látnának szívesebben a Villán belül. Az eredményhirdetés előtt már csak egyetlen dolog volt hátra, a korteszbeszédek következtek: Fecó Verának, Péter pedig Gergőnek kampányolt.
A Párbaj lezárása előtt a Villalakók is színt vallottak, a többség Gergőt várta vissza. Nem sokkal később azonban Lilu lezárta a szavazást: a ValóVilág5 hatodik párbajának győztese Vera lett.
Gergő utolsóként Seherezádétól köszönt el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.