Izland fölött markáns ciklon örvénylik, amelynek melegfrontja már elérte szárazföldünk nyugati tájait. Emiatt arrafelé többnyire erősen felhős az ég, és többfelé esik az eső, északon pedig havazik. Szintén sok a felhő a Skandináv-félsziget, valamint Közép-Európa fölött, egy lassan töltődő ciklon és a hozzá tartozó front hatására. Itt szórványosan fordul elő havazás, hószállingózás.
Európa déli és keleti területének időjárását anticiklon alakítja. A keleti vidékeken többnyire felhős, párás, helyenként ködös az idő, délen, délnyugaton azonban sokat süt a nap. Számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északkeleti részén többnyire -2, -10, középen 0, +6 fok között alakul. Továbbra is enyhe az idő délen és nyugaton, ahol a kora délutáni órákra 8, 16 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé egyre enyhébb, eleinte kissé szárazabb, majd ismét nedvesebb levegő áramlik.
Várható időjárás az ország területén csütörtök estig:
Szerdán nyugat felől felszakadozik, majd éjszaka észak, északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Eleinte az ország középső részén, majd inkább keleten, északkeleten várható kisebb havazás, hószállingózás.
Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, és észak felől egyre többfelé várható csapadék; nyugaton eső, középen eső, havas eső, néhol ónos eső, keleten kezdetben havazás, majd egyre többfelé eső valószínű. A nyugati, délnyugati szél szerdán néhol megélénkül, csütörtökön több helyen megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, -6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0, +6 fok között alakul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.