Azok a gyerekek, akikkel az édesanyjuk otthon maradt az első évben, jobban teljesítenek az iskolában.
Azok viszont, akiknek az anyukája már az első évben visszament dolgozni, rosszabb eredményt nyújtanak a számonkéréseken és a magatartásukkal is több gond van. Az öt évtizedet felölelő vizsgálatból arra is fény derült, hogy a gyerekek teljesítményére különösen rossz hatással volt az, ha az anyjuk teljes állásban dolgozott, de emellett az is sokat nyomott a latban, hogy milyen társadalmi osztályból valók, illetve, hogy csak az egyik, vagy mindkét szülő neveli-e őket.A kutatás szerint a középosztálybeli, kétszülős családból való gyerekeket nagyobb valószínűséggel érintette negatívan az élmény, mint a munkásosztálybeli vagy egyszülős családból valókat. ?Úgy tűnik, a későbbi ? tehát a gyerek születése után két vagy három évvel ? történő munkába állás előnyös a gyerekek számára? ? vonták le a kutatók a következtetést. A tanulmányt a Daycare Trust közhasznú társaság hozta nyilvánosságra, akik azért küzdenek, hogy az anyák szülés után egy évig otthon maradhassanak, és gyermekellátási támogatást kapjanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.