Amerikai kutatók összefüggést véltek felfedezni a lábunk hossza és az elbutulás kialakulásának kockázata között.
A tanulmány, amely megjelent az American Academy of Neurology?s folyóiratban, felveti, hogy a rövidebb lábak egy kevéssé ismert kockázati tényezői lehetnek az Alzheimer-típusú elbutulásnak.
A kutatók 3608 átlagosan 72 éves ember kar- és láb hosszát mérték meg, valamint agyukról felvételeket készítettek és pszichológiai tesztekkel is vizsgálták értelmi funkcióikat. Azt találták, hogy akiknek a térdhosszuk, ill. a kartávolságuk nagyobb, náluk kisebb valószínűséggel alakul ki az elbutulás, mint azoknál, akiknek rövidebb.
Persze felmerült a kérdés, hogy mi állhat a meglepő eredmények hátterében. A kutatók úgy vélik, hogy a rövidebb végtagok a gyermekkori helytelen táplálkozás következményei. Mivel ez nem csak testünk fejlődését vetheti vissza, de agyunkét is, ezért lehet nagyobb a kockázata az elbutulásnak a későbbi életszakaszokban.
Így már lehetőségünk is lesz a megelőzésre, hiszen ha gyerekeinknek változatos étrendet biztosítunk sok zöldséggel, gyümölccsel, valamint telítettlen zsírsavakban gazdag magvakat, olivaolajat és halat is kínálunk, akkor csökkenthetjük a későbbi elbutulás kockázatát. Nem is beszélve az elhízásról, amit szintén kockázati tényezőként tartanak számon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.