A balkán angyalai

Ismerj meg!
PUBLIKÁLÁS: 2010. június 03. 00:00
2010. június 5-én, 15 órakor a Vörösmarty téren lesz a Park kiadó standjánál a könyv dedikálására is sor kerül.

2010. június 5-én, 15 órakor a Vörösmarty téren lesz a Park kiadó standjánál a könyv dedikálására is sor kerül.

A szerzőpáros a könyv teljes írói bevételét a Madarász Utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítványának ajánlotta fel.

A sajtóreggelin részt vett Dr. Kemény János főorvos, az alapítvány kuratóriumának elnöke, s moderátorként Jakupcsek Gabriella is felhívta a figyelmet ennek a megmozdulásnak a fontosságára. A könyv promóciója így nem csupán annak bemutatásáról szól, hanem egy nagyon fontos üzenet is egyben, hiszen Tarjányiék célul tűzték ki, hogy a beteg gyerekek gyógyulásáért minél több céget, és embert vonjanak be törekvésükbe, melynek első pontja az április 20-i sajtótájékoztatón csúcsosodott ki.

Olyan tettre kész cégek, mint a Symbol Budapest étterem, a Café5, a Westend, a Trigránit, Park Kiadó és számtalan magánember álltak egy emberként a jó ügy mellé, és támogatták és támogatják munkájukkal a Gyermekkor alapítvány tevékenységét.

?Ez az ország nem tiszteli a mindennapi hőseit. Ahhoz, hogy felmérjük egy ember tetteit nálunk közel 150 évnek kell eltelnie, miközben a hősök állandóan itt vannak körülöttünk. A katonáink, akik külhonban küzdenek a békéért, hogy a szörnyűségek ne törjenek ránk, a rendőreink, akik a biztonságunkat őrzik, tűzoltóink, orvosaink, önkéntes mentőink, akik nap mint nap életeket mentenek.

Az anyák, akik gyermekeinket nevelik, országunk jövőjét biztosítják, a férfiak, akik megdolgoznak családjuk megélhetéséért és a gyerekek, akik példaértékűen tanulnak és készülnek az életre. Nekik ajánlom ezt a könyvet!? - mondta el egyik interjújában Tarjányi Péter arra a kérdésre, hogy miért is íródott a könyv.

Dosek Ritával személyes kötődés kapcsán álltak a kórház mellé és igyekeznek minden lehetőséget megragadni, annak segítéséhez.

Sajtókapcsolat:

Miháldi Barbara

[email protected]

+36 70362 1535

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.