Színterápia történelem

A szín olyan jelenség, amely életünk minden pillanatában körülvesz bennünket.

Ébrenlétünk óráiban a természet, a színek hatalmas skálájával kényeztet minket: virágok, fák, sziklák, ásványok lenyűgöző formájában. Gondoljunk a madarak változatos tollazatára és a sokszínű mintázatokra, ami az állatok és csúszómászók millió faját jellemzi. Éjszaka, amikor alszunk, a színek megjelennek az álmainkban és a nap 24 órájában saját elektromágneses mezőnk, az auránk az örökké változó színek hosszú sorával borít be minket, amelyek egy része a fizikai test rendszereinek, a prána energiájával való feltöltődéséért felelős.

Frank Alper által vezetett atlantiszi kutatások szerint, az atlantisziak használták a fényt és a színeket a gyógyászatban. Alper kör alakú templomokról számol be, amelyek külső peremén gyógyító szobák voltak. E templomok teteje egymással érintkező kristályokból készült, amelyek megtörték a fényt, és ez által a spektrum színeivel töltötték meg a templomot. Az atlantisziak gyógyító technikákhoz speciális geometriai mintákat is kifejlesztettek, amelyeket kristályok segítségével hoztak létre. Ezekkel erősítették fel a használt színek vibrációs energiáját.
Napjainkban újra bevezették a színeket a gyógyítás ősi művészetébe, színpunktúra formájában. Ez annyit jelent, hogy a megfelelő színt fény formájában bevezetik az akupunktúra pontokba. Ezt a technikát a tudós, Peter Mandel fedezte fel, és dolgozta ki. Felismerte, hogyha színes fényt fókuszálunk a bőr akupunktúra pontjaira, erőteljes gyógyító impulzusok jönnek létre mind a fizikai, mind az energiatestekben. A színeket a hangokkal együtt használták az ősi Görögországban.

A színek és hangok nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Mindkettő vibrációs energia, és a spektrum minden egyes színe annak bármely árnyalatával együtt megfeleltethető egy bizonyos hangnak. A színek használata mellett a napfénykezelés (helioterápia) is bevett szokás volt a görögök és rómaiak körében, akik a kutatások szerint elsőként jegyezték le ennek elméletét és gyakorlatát. A görög város, Heliopolisz gyógyító templomairól vált híressé, amelyeket úgy építettek, hogy a napfényt a spektrum színeire törje meg az atlantiszi és egyiptomi templomokhoz hasonlóan.

A huszadik század elején a színek vizsgálatába kezdett az okkultista, filozófus, tanár és vallási vezető Rudolf Steiner is, akinek meggyőződése volt, hogy a szín egy létező entitás, és hogy minden színnek speciális spirituális jelentősége van.

Steiner az állította, hogy a színek rendkívül fontos szerepet fognak játszani a huszonegyedik század orvostudományában.

A fő színek, amelyekkel dolgozott: vörös, kék, sárga, zöld, fehér, fekete és barackvirágszín voltak. Ezeket két kategóriába sorolta. A vöröset, kéket és sárgát aktív színeknek nevezte, a fehéret, feketét, zöldet és barackvirágszínt pedig képi színeknek. Matematikai alakzatokhoz kapcsolata őket, mert úgy vélte, a forma ereje erősíti a színek gyógyító hatását. Steinertől eltérően Max Luschernek, a Bázeli Egyetem egykori pszichológia-professzorának az a meggyőződése, hogy a színek gyógyíthatnak, de elő is idézhetnek mind fizikai, mind lelki betegségeket. Luscher úgy véli, a páciens alapvető személyiségjegyeire közvetlenül utal az, hogy milyen színeket kedvel, utasít el, vagy ítél semlegesnek.