A legszebb ajándék: Szeretet éhség ? segítség a rászorulóknak

Ismerj meg!
PUBLIKÁLÁS: 2009. november 30. 00:00
Vajon elgondolkodtak- e már azon, mi a legszebb ajándék, amit valaha kaptak? Vagy még inkább: mi a legszebb ajándék, amit valaha adtak?

Vajon elgondolkodtak- e már azon, mi a legszebb ajándék, amit valaha kaptak? Vagy még inkább: mi a legszebb ajándék, amit valaha adtak?

Mindenkinek megvan a válasza, a legkissebbektől a legidősebbekig, az Északi sark lakóitól a Föld legdélibb pontján élőkig. Hiszen adni vagy kapni nem más, mint figyelmet, a másikra való odafigyelés valamilyen formáját is jelenti, amelyben mindkét fél főszereplő. Minél kisebb, fiatalabb ez a szereplő, annál kiszolgáltatottabb, de annál érzékenyebb is. És persze annál tanulékonyabb. A másokra való odafigyelés, a mások helyzetének megértése, adott esetben gondjainak, örömeinek átérzése tanulható. Leginkább azonban átélhető.

Aki átélt már helyzeteket, a sorsa hozott olyan körülményeket, hogy rászorult mások segítésére, támogatására, odafigyelésére - bizony maga is érzékenyebb ezekre az érzésekre. És hát van-e olyan ember, akinek nincs szüksége erre a figyelemre? Ilyenformán tehát ez az ajándék mindenkinek fontos, és mindenkitől kedves lehet.

2187

Sokan mondják, aki gyorsan ad, kétszeresen ad. Ezt az igazságot a mindennapok igazolják. Miképpen azt is: aki szívből ad, szeretet ad. És hát a bevezetőben megfogalmazott kérdésre is ilyen módon lehet az igaz válasz:talán az lehet a legszebb ajándék amit kaptunk vagy adtunk, amellyel lényünk egy részét is ajándékba adjuk.

Advent idejében különösképpen időszerűek ezek a kérdések. Még akkor is, ha akit érint, nemigen filozofál a kérdésről. A tettre van ilyenkor nagy szükség. És a szeretetre. Amelyet gyakran szó sem kísér. Miközben a betegségekre, a járványokra remélhetően van gyógyszer, a kiszolgáltatottságra, a kétségbeesésre, a reménytelenségre a gyógyszerek hatástalanok. Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.

Sokan vannak a világon, akik szeretetre, de egyre többen olyanok, akik kenyérre éheznek. Értük is szól az országos adventi adománygyűjtés, melynek rendhagyó indítására a budapesti Iparművészeti Múzeum aulájában került sor november utolsó vasárnapján . A szervezet jószolgálati nagykövetei, dr. Lévai Anikó és Kovács Kokó István művészek, pártolók és adományozók körében indította el a 2009. évi gyűjtést a segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonából érkezett harminc gyerek jelenlétében.

2185

A résztvevők az adventi gyertya lángjából formáltak élő szívet. A gyertyaláng meggyújtásában részt vettek ? többek közöt ? Gáncs Péter evangélikus püspök, Lehel László, a MÖSZ igazgatója, Keresztes Ildikó előadóművész, D.Tóth Krisztina, Szöllősi Györgyi és Szentpéteri Eszter és a Csík zenekar. Az EON cég nevében Kutas István PR vezető több millió forintos támogatásról szóló csekket nyújtott át, míg a gyerekek ajándékcsomagokat kaptak.

Az 1991-ben alapított Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív segélyszervezete; országos kampánya megjelenik a médiában, részletes információk a szeretet.ehseg.hu vagy hia.hu honlapon olvashatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.