Szent Iván éjjelén Füzér vára fénybe borul

vigasság
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 24. 06:45

A mai napon, június 24-én veszi kezdetét a XIII. Szent Iván Éji Vigasság a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Füzér várában, ahol páncél- és fegyverbemutatókon, várkatonasági gyakorlatozáson és nemesi ítélkezésen is részt vehetnek a látogatók.

Füzéri Vár Forrás: Füzéri Várgondnokság/Wikipedia

Az esemény szombaton és vasárnap délelőtt is 10 órakor kezdődik páncél- és fegyvermustrával, melyet egy ünnepélyes köszöntés és a várkatonaság gyakorlatozása követ, majd nemesi ítélkezésen és bajviadalokon vehetünk részt. Mindkét nap ingyenes tárlatvezetésekkel készülnek a szervezők, szombaton pedig a Félhold árnyékában című programonot is megrendezik.

Az első napon rendezik meg a III. Open Fest Füzért is a Csűrben. A "nyári napforduló ünnepeként" megrendezett ingyenes eseményen este a Főnix Rock Band ad majd koncertet, utánuk Dj Joe szórakoztatja hajnalig a közönséget.

A Múzeumok éjszakáján, június 24-én a Tájház és a Látogatóközpont is nyitva tart, emellett a filmkedvelők számára is kínál programot Füzér Vára. A Szent Korona tiszteletére készített művészfilmeket - A Szent Korona keletkezés legendája és A Szent Korona Szent Istvántól Füzérig - a Vizes pince vetítőtermében, míg a Toroczkai Wigand Ede nyomán megfestett Csillagösvényt és az erről készült filmet a Várkápolna padlásán, a Csillagdában lehet majd megnézni.

A gyönyörűen felújított várban 10 órakor kezdődnek a programok Forrás: ©Kalmár István / Füzér Vára / Facebook.com

De ez még nem minden! Szent Iván éjjelén Füzér vára fénybe borul, a lovagok párviadala, az udvarhölgyek tánca, a hastáncosnők produkciója, az éjszakai tárlatvezetés és a díszkivilágítás különleges látványt nyújt majd, kiegészülve a csillagos ég alatti éjszakai vártúra élményével - olvasható a füzéri vár honlapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.