Szentendrén már hagyománynak számít a balzsamos júliusi nyárestén a gyertyaúsztatás. Iyenkor romantikus fényekben pompázik a Duna; a folyón úszó gyertyák mintha táncoló szentjánosbogarak volnának. A különleges estét idén július 16-ra tervezik, a programok pedig 20 órától kezdődnek majd.
Amint a szervezők az esemény Facebook-oldalán írták, idén egy kicsit szerényebb körülmények között valósul meg a gyertyaúsztatás, de a koncert és a táncház nem marad el. A látogatók elsőként a Tarsoly Zenekar koncertjét hallgathatják meg Dunaparti Művelődési Ház udvarán. Utána, 21:30-kor pedig megkezdődik a gyertyaúsztatás, Szentendre egyik leglátványosabb programja.
A gyertyaúsztatás idejére lezárt dunai szakaszra hajóról rakják ki folyamatosan a speciális mécseseket. Kenukkal kísérik őket, szükség esetén pedig tüzet oltanak, illetve a beakadt darabokat kiszabadítják. Mivel az eseménnyel nem szeretnék a Dunát és a környezetet szennyezni, a szervezők idén is begyűjtik majd az útjukat megtett mécseseket a Postás Strandnál.
A gyertyaúsztatás után táncház lesz, az ingyenesen látogatható fényes eseményre, a kicsiket és nagyokat egyaránt várják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.