Ingyenes városnézőtúrákra mehetünk, miközben királyok sétálnak mellettünk

felvonulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 12. 17:51

Idén is életre kel a történelem Pozsonyban, ugyanis ismét megrendezik a Koronázási Napokat, ami az 1563 és 1830 között megtartott koronázások hangulatát idézi vissza. És van miből merítenie a hagyományörző csoportoknak, mivel a pozsonyi Szent Márton-dómban a bő két és fél évszázad alatt tíz királyt, hét királynét és egy királynőt (Mária Teréziát) koronáztak meg.

Királyi hangulat Forrás: Visit Bratislava / Facebook.com

A királyok és királynék útját apró bronz koronák jelölik a pozsonyi utcák burkolatán. Ezeket követi végig a koronázási menet útvonala, ami a Pozsonyi Koronázási Napok fő látványossága lesz augusztus 14-én. A kosztümös felvonulás, amihez a nézelődők is csatlakozhatnak, a Pozsonyi várból indul útnak 15 órakor és körülbelül 16 órakor érkezik meg a Fő térre, ahol fanfárok fogadják - olvasható a Visitbratislava.com oldalon.

A koronázási menetben felbukkan több Pozsonyban koronázott király, valamint a kísérőik, II. Ferdinánd pedig lovon vonul majd a kíséretével együtt. A koronázási jelképeket az egyházi méltóságok viszik, a különböző korszakok ruháit és fegyvereit pedig külön-külön bemutatják majd a szervezők.

Ehhez a programhoz kapcsolódnak azok az ingyenes városnézések, amivel a Pozsonyi Turisztikai Szervezet készül az ünnepnapra. Az ingyenes, tematikus és magyar nyelvű városnézés augusztus 14-én, 13 órakor indul a Szent Márton-dómtól és két óra alatt ér el a várba, ahonnan pont ekkor indul meg a kosztümös menet is. A koronázások korát és a koronázási menet útvonalát bemutató sétákra előzetesen regisztrálni kell. De ha nem maradna hely a magyar nyelvű sétára, angol és szlovák nyelvű időpontok is vannak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.