A kibővített ókori élményparkban egy napra rómaiak lehetünk

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 19. 19:13

Tavaly adtunk hírt arról, hogy elkészült az Azaum Római Tábor bővítése Almásfüzitőn, most pedig arról számolunk be, hogy meg is nyitotta kapuit a látványosság. A bővítés során egy interaktív élménytárnak otthont adó, római stílusjegyeket felvonultató épületet emeltek a 3. századi erődöt megjelenítő tábor udvarára. Itt a látogatók animátor segítségével idézhetik fel, milyenek lehettek itt az ókori hétköznapok: beöltözhetnek katonának és kipróbálhatják a római kor találmányait. A tábor Magyarországon egyedülálló módon, virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazásával mutatja be a római világot. A résztvevők többek között római maszkot rakhatnak össze és erődítményt építhetnek.

Azaum Római Tábor, Almásfüzitő Forrás: facebook.com/AzaumRomaiTabor

A határon átnyúló projekt keretében a meglévő tornyos erőd épületét is bővítették, így az Almásfüzitő régészeti feltárása során előkerült római leletek biztonságos helyet kaphatnak. Az erőd bővítésével egy új látványkonyhát is kialakítottak, ahol a modern ízvilágra szerelt hagyományos római ételeket lehet kipróbálni. A földsánccal körülvett erőd környezete is új látványosságokkal gazdagodott, a kapuk előtt felépítették egy barbár falu négy épületét, valamint egy erődöt idéző játszóteret, egy sövénylabirintust és egy füvészkertet.

Az Azaum Római Tábor 2012-ben nyílt meg, és az ókori élménypark az év során több római kori eseményt is felelevenít.

Az érdeklődők megismerhetik az akkor divatos öltözködési formákat, valamint korhű fa-, textil-, fazekas, kerámia- és kőfaragó műhelyekben állíthatnak elő tárgyakat. A táborban gyakran rendeznek élő történelemórákat is.

Almásfüzitő a római korban két közigazgatási egységhez tartozott. A település nyugati fele, a mai Nagykolónia az egykori Brigetio, az ettől keletebbre fekvő területek pedig az Azaum/Odiavum katonai táborok igazgatása alatt álltak. A közvetlenül a Duna partján állt, négyszögletes alaprajzú Azaum táborának körvonalai egy 1940-es légifelvételen még láthatóak voltak, azonban itt épült meg a timföldgyár VII. zagytároló kazettája, melyben 4,3 millió köbméter vörösiszap található. A 70 hektáros területet időközben rekultiválták - derül ki a baon.hu híréből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.