Hatalmas faszobrok varázsolnak mesevilágot a Mecsekbe

kirándulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 15. 10:36

Három óriási, 3-4 méter magas, akácfából készült szobor várja a gyerekeket és felnőtteket a Mecsek különböző településein: a Kőmorzsoló Püspökszentlászlónál, a Vasgyúró Mecseknádasdon, a Fanyűvő pedig Bikalon látható, mellettük egy gumiból készült sárkány is helyet kapott Máré-váránál - adja hírül a pecsaktual.hu.

A még készülő Fanyűvő februárban, a bikali általános iskola tanulóival Forrás: Baráth Gábor/Facebook

A szobrok egy Kincskereső játék állomásai lesznek majd, melyet a meseíró, Császár Levente álmodott meg Pesti János Az ördögszántotta hegy mondáinak nyomán. A mese szerint az óriások elkolbászolnak a helyükről és meg kell őket keresni. A szobrok, melyekre fel lehet mászni, és amelyeknek akár a tenyerébe is bele lehet majd ülni, Baráth Gábor alkotásai. Mint a művész a pecsaktual.hu-na elmondta, az óriások akár 80-100 évig is "élhetnek", a készítés során pedig arra ügyelt, hogy ne legyenek bebetonozva, ezzel is védve a környezetet, ugyanakkor kidőlésbiztosak is legyenek.

A Kincskereső játék, mely a járványhelyzet miatt még nem kezdődött el, egy módja annak, hogy a gyerekek szüleikkel karöltve megismerjék a résztvevő 11 települést. A játék az adott település helytörténetére épül, melyet a túrához vásárolható feladatlapok segítségével lehet felfedezni, melyhez összesen 8 különböző csomag áll rendelkezésre.A játékról itt találhatók bővebb információk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.