Példátlan összefogásnak köszönhetően mentették meg a Gyöngyösi Állatkertet

Gyöngyösi Állatkert
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 09. 14:36

Néhány napja a végleges bezárás fenyegette a Gyöngyösi Állatkertet, de most úgy tűnik, egy időre fellélegezhetnek. Veszélyben volt az állatok ellátása és a dolgozók munkahelye is a járványhelyzet miatt, ugyanis november óta nem nyithattak ki, és azóta nincs semmi bevételük, ami fedezné a kiadásaikat – írja a ripost.hu

Minden segítség elkél, amíg újra kinyithat az Állatkert Forrás: CZIMER TAMAS PHOTOGRAPHY/Czimer Tamas/Gyöngyösi Állatkert/ Facebook

"Pár napja még nagyon el voltunk keseredve, de az állatkertünkről megjelent híreknek köszönhetően olyan sokan siettek a segítségünkre, hogy most már látjuk a fényt az alagút végén" – mondta bizakodóan az állatkert alapítója és igazgatója, Barcai Henrietta.

Az állatkertnek hatalmas a rezsije. Mindent villannyal fűtenek, rengeteg a vízfogyasztás is és az állatorvosi költség. Nagymacskáik például most kapják meg a kombinált oltásukat. Emellett ott van a dolgozók bére, ami körülbelül 2 millió forint körül van, és ehhez jön még az állatok élelmezésének ára.

Szerencsére volt és leendő látogatók, iskolák, vállalkozók, cégek siettek a segítségükre. A gyerekek szüleinek hála, egy helyi óvodás csoport is örökbefogadott egy állatot, hogy ezzel is segítsen az állatkert megmaradásában.

"Példátlan az összefogás, amiben részünk van. Megmentett minket az emberek szeretete és ez fantasztikusan jó érzés! Hálásan köszönjük mindenkinek a támogatását, az a szeretet, amit kapunk, hihetetlen" – köszönte meg a segítséget az igazgató.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.