Egy napra visszautazhat családjával az ókori Római Birodalomba

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 02. 11:23

2020-ban is lesz Barbár Családi Nap Aquincumban, méghozzá e hét vasárnap, október 4-én. Ekkor a múzeum romkertjét barbár kézművesek és harcosok népesítik be, akik bepillantást engednek a Róma által leigázott, illetve a birodalmi határokon túl élő népek mindennapjaiba. A hagyományőrzők harci bemutatói és a kézműves foglalkozások során a romkertbe látogatók megismerkedhetnek a kelták és germánok kultúrájával, szokásaival, továbbá részt vehetnek különleges idegenvezetéseken, előadásokon és játékokon.

A hangulatot a környezet, a jelmezek és a látvány adja meg Forrás: Aquincumi Múzeum/Facebook

Részt vehetnek a római legiók elleni kiképzésen, megismerhetik a korabeli fegyvereket, emellett ügyességi játékokban, kötélhúzásban, karikahajításban, lándzsadobásban, íjászatban, rönkhajításban mutathatják meg képességeiket, emellett fegyverhasználati bemutató és párbajoktatás is várja az érdeklődőket. A kézműves foglalkozások alkalmával megtanulhatnak agyaggyöngyöt, drótékszereket, kardokat és barbár varázsbugyrot készíteni.

A tárlatvezetések alkalmával gyógynövény-sétát tehetnek a romkertben Deruával, beléphetnek az Ős- és Népvándorláskori gyűjtemény raktárba, és további, érdekes témákban is tartanak bemutatókat. Egyéb programokra is készülhetnek: hennázás, hajfonás, látványkonyha, kovácsolás, bronzöntés, szoborkészítés várja a érdeklődőket, és még jósoltathatnak is.

Október 4-én, vasárnap, 10.00 és 18.00 óra között mindenkit várnak a Barbár Családi Napra az Aquincumi Múzeumba. A zárt kiállítóterekben történő tárlatvezetéseken csak korlátozott létszámban lehet részt venni. A regisztráció a helyszínen, érkezési sorrendben történik. A jegyek felnőtteknek 1900 Ft-ba, 20 fő feletti csoportoknak fejenként 1500 Ft-ba, diákoknak és nyugdíjasoknak 950 Ft-ba kerülnek. A diák/nyugdíjas csoportjegy 10 fő felett 750 Ft/fő, a családi jegy (2 felnőtt 2 gyermek) 3800 Ft-ba kerül. További információk és a részletes program az Aquincum Múzeum weboldalán találhatók meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.