Több mint 100 vasúti járműkuriózum parkol Európa egyik legnagyobb szabadtéri és egyben legelső, interaktív vasúti múzeumában, ahol a látogatók nemcsak nézhetik az ősi masinákat, hanem maguk is kipróbálhatják azokat. Június 20. szombaton díjmentesen léphetnek be, és élvezhetik a park nyújtotta élményeket. Utazhatnak nagymozdonyon, beülhetnek a Csajka sínautóba, hajtányozhatnak, fordítókorongozhatnak, vagy felülhetnek a lóvasútra. Kicsik és nagyok kedvence az évről évre bővülő kerti vasút, ahol izgalmas és változatos vonalvezetésen roboghatnak végig az utasok igazi kismozdonyok vontatásával.
Az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan 34 állásos körfűtőház 3000 nm-es Orient-csarnokában láthatók a magyar és a nemzetközi vasúti közlekedés történelmében kiemelt jelentőséggel bíró személykocsi-különlegességek. Így pl. az 1868-ban gyártott Első Erdélyi Vasúti kocsi, a Százéves Vonat kocsijai, vagy a nagy becsben őrzött teakfa étkező kocsi, amely egykor a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott.
A vasútmodellek szerelmesei pedig az átalakított vasúti kocsiban, illetve a terepasztalok lakhelyéül szolgáló Vasútmodell-házban szemlélhetik meg a miniatürizált vonatok világát.
A szép parki környezetben megpihenhet a fáradt látogató. A gyerekeknek biztonságos játszótér szolgál a maradék energiák levezetésére, sőt a hétvégéken korszerű, jelzőlámpákkal és közlekedési táblákkal felszerelt KRESZ-pálya segít beilleszkedni a közúti közlekedés világába. A Magyar Vasúttörténeti Park áprilistól novemberig várja az egész napos, vasúti élményekkel teli kikapcsolódásra vágyó látogatóit – olvasható a Magyar Vasúttörténeti Park weboldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.