Nagyszabású, ingyenes bábfesztivál lesz Szabadkán

Szabadka
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 30. 09:16
A Szabadkai Gyermekszínház az idén ünnepli fennállásának nyolcvanötödik évfordulóját, míg a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak Találkozóját az idén rendezik meg ötvenedik alkalommal. A rendezvénynek a szomszédos szecessziós város ad otthont.

Szerbia mind a hét bábszínháza fellép Szabadkán december elseje és harmadika között, de láthatnak magyarországi előadást is. Három színhelyen mutatják be a kicsiknek szóló darabokat: a gyermekszínház mellett a szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Dezső Színház színpadán lépnek fel a társulatok.

Bábelőadásokkal telnek meg Szabadka színházai - illusztráció Forrás: Pixabay / Készítette: Steve Bidmead

A bábszínházak az elmúlt egy évben bemutatott előadásaik közül a legsikeresebbet adják elő.

A fesztivál ünnepélyes megnyitójára vasárnap 18 órakor kerül sor, de a nézők már ezt megelőzően, 16 órától megtekinthetik az újvidéki Ifjúsági Színház versenydarabját. 19 órától a boszniai Szerb Köztársaság Gyermekszínházának vendégelőadására kerül sor.

A versenyelőadásokat hétfőn 10, 17 és 19 órakor, valamint kedden 10, 12 és 17 órától tartják. A fesztivál lezárására kedden 19 órakor kerül sor, amikor is kihirdetik a legjobb előadásnak járó elismerés nyertesét, valamint kiosztják az egyéb díjakat is, ugyanakkor a nézők megtekinthetik a budapesti Kövér Béla Bábszínház Holdodiglan című előadását is.

Az előadások mellett a fesztivál keretein belül több kísérőprogramra is sor kerül. A rendezvény minden eseményére a belépés ingyenes - írja a vajdasági Magyar Szó napilap.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.