Szeptemberben bárki körbenézhet a budafoki remízben

Budafok
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 26. 10:58

120 éves a Budafok kocsiszín, amelynek csarnokát az érdeklődők tavaly láthatták először felújított állapotában. A XI. kerületi Fehérvári út 241. szám alatt található remízben idén is tartanak nyílt napot, egészen pontosan szeptember 21-én, amely során a látogatók több nosztalgia járművel is találkozhatnak, a közlekedési szakma rejtelmei iránt komolyabban érdeklődők számára pedig kis csoportos vezetett túrát és csarnoklátogatást tartanak a telephelyen.

Forrás: BKV Zrt. / Facebook

A vezetett túra ingyenes, de a szervezők felhívják a figyelmet, hogy az esemény előtt érdemes regisztrálni attól függetlenül, hogy korlátozott számban a helyszínen is lehet majd jelentkezni.

A korábbi nyílt napokhoz hasonlóan a kisebbeket gyerekfoglalkoztatóval, társasjátékokkal, kvízjátékkal és csocsóasztalokkal várják – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Tátrák, egy CAF és egy csatolt UV a tavalyi nyílt napon Forrás: Kovacsbeni01 / Wikipedia
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.